16. fejezet

Sziasztok!
Bocs a késésért, hosszú volt a hétvégém, és sok dolgot kellett megcsinálnom :)
De kész van, úgyhogy... jó olvasást :)

Rábeszéltem Lenat, hogy menjen el Erikkel a bálba, ami ma este lesz, és volt addig még három óra. Átvittem a ruhát Lena szobájába, majd magára hagytam, amíg felvette. A hajsütővas addigra már bemelegedett, és használatra kész volt. Az egészet besütöttem, miközben Masonön kattogott az agyam.

-          Valami baj van? – kérdezte Lena, a tükörből nézve rám.

-          Csak gondolkozom… Felhívtam a bátyámat, és kiakadt. – belakkoztam egy tincset, és leengedtem.

-          Min?

-          Azt mondja, túl fiatal vagyok egy családhoz… nem hisz a szerelem első látásra dologban. Aztán amikor megmondtam neki, hogy két év… akkor azt mondta, találkozni akar velem. – már vártam a holnapot, de aggódtam is, hogy nem fogja elfogadni Eriket.

-          Nekem ennyi idősen már megvolt Claire, egyáltalán nem vagy fiatal! Éld az életedet.

-          Én is így gondolom, de Mason teljesen más. Neki még most sincs családja, illetve volt felesége, de elhagyta őt, mert bajos nő volt. – emlékeztem vissza.

-          Hány éves?

-          Huszonkilenc lesz augusztusban. Marketingben dolgozik az ország másik felében. – elkezdtem feltűzni a haját, egy kontyba hátul. Gyönyörű sötétbarna haja, és kreolos bőre szép kontrasztot képzett egymással.

-          És mi van a picivel? – váltott témát.

-          Sokat van ébren. Most is mocorog, biztos már nem fér el annyira. Jövő héten megyünk ultrahangra! – eszembe jutott, hogy Erik a napokban felhívta Jaket, hogy időpontot kérjen. Sajnálta, hogy nem megyek a bálba.

-          Gondolkodtál már a nevén?

-          Igen, és már van egy kettő, ami tetszik mindkettőnknek. De én nekem van egy tuti befutóm. – rákacsintottam Lenara, és szélesen elvigyorodtam.

-          Mi?

-          Adam. Nagyon tetszik, már a szívemhez nőtt. Láttad már a szobáját?

-          Igen, segítettem is plüssöket pakolni, meg festeni. – késsz volt a haja, a ruha is rajta volt már csak egy szolid smink hiányzott róla.

-          Te csináltad azt a festményt a kiságy fölé?

-          A festmény az azért túlzás… de igen, én csináltam. Nagyon szeretek festeni, és gyerekkoromban sok versenyt nyertem. – mosolyogva vettem el tőle a szempillaspirált, és a többi kacatot, majd nekiláttam.

-          Nagyon szépen festesz. Ami kint van a szobánkban, azt is te… te festetted?

-          Igen, az Erik személyes kedvence, hát nekiadtam. – az óriási képre gondoltam, amin egy varázslatos kis tisztás, egy házikóval állt. Egy kicsit csillámlott az egész, ez még meseszerűbbé tette az egészet, és csak később jöttem rá, hogy ez a közeli tisztás.

-          Nekem is nagyon tetszik! Varázslatos…

Miután készen voltam a sminkkel, megnéztem, hogy áll Erik. Épp a nyakkendővel babrált. Egy ideig az ajtóban álltam, és csak néztem szép arcát, majd nem bírtam tovább.

Odasétáltam, kezemet arcára simítottam, és megcsókoltam. A nyakkendőjénél fogva húztam le magamhoz, majd mindkét kezemet nyakába fűzem. Még egy apró puszit leheltem ajkaira, majd meg akartam kötni nyakkendőjét.

-          Ezt miért kaptam? – kérdezte csöndesen, arcomat nézve.

-          Csak úgy… miért, zavart? – egy utolsót szorítottam a nyakkendőn, és a zakót is megigazítottam, ami a nagy intenzitásban… nos, egy hangyányit elcsúszott.

-          Nem, sőt! Nagyon jól esett! – két centire vigyorgott tőlem, le, lepillantva ajkaimra. – Kapok még?

-          El fogtok késni! – mondtam, de újra közelebb húzódtam hozzá. Arcomat nyakába temettem, és átöleltem. Úgyse lesz itthon, azt valahogy ki kell bírnom…

-          Nem fogunk! Majd gyorsan vezetek. – ezzel egy újabb táncra hívott.

Hamarosan Lena halkan köhintett, mire szétrebbentünk, és lekísértem őket az ajtóig, szorosabbra vontam magam körül a kardigánomat, és utoljára csókoltam meg őt. Lena olyan gyönyörű volt a ruhában, és Erik pedig… szexi volt. Rám kacsintott, majd bepattant a kocsiba. Búcsút intettem, és sokáig kint álltam az ajtóban. Mrs. Dean csendesen betessékelt, és elnézően mosolygott rám.

Hát akkor ideje felhívni az apámat. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ezt nem kellett volna.

Lena szemszöge

Izgatottan szálltam ki a kocsiból, majd Erik belém karolva kezdett húzni a móló felé. Igazán varázslatos volt, mindenhol apró lámpások égtek, és a tenger halkan morajlott mindenhol.

-          Lena, bemutatom a barátomat, Jaket. – alig bírtam megszólalni, amikor kezet csókolt, és a drágalátos bátyám alig bírta visszafojtani a nevetését arcszínem láttán.

-          Jó estét, Lena! – mosolyogott a szemembe nézve, én pedig nyökögni kezdtem.

-          Magának is… Jake. – lehajtottam a fejemet, és elindultam egy asztal felé.

-          Na, mi van, hugi? – most már hangosan nevetett, én pedig a kezemmel takartam el arcomat.

-          Inkább maradj csöndbe! – a lángolás kezdett csillapodni, úgyhogy mély levegőket véve próbáltam lenyugodni.

-          Nem szégyen ez! Láttad volna magadat kívülről! Bár… azért Jake is nézett valahogy. – sokat mondóan kacsintott, majd megkezdődött a vacsora.

-          Tényleg?

Kissé önbizalom hiányos voltam ma este, ugyanis mindenki szebbnél szebb ruhákban járkált, és táncolt. A vacsora gyorsan eltelt, bár alig ettem valamit. Még mindig Jake arcán gondolkoztam… Eszméletlenül jól nézett ki. Magas, izmos, és jóképű volt. Talán Eriknél fél fejjel magasabb, és kiséé szőkés haja volt. Borostás volt, ami csak még vonzóbbá tette számomra, és zöld szeme.

Megkezdődött lassan a tánc, andalító zene szólt, de Erik elment telefonálni. Fel akarta hívni Emmát, hogy jól van e… néha agyamra meg az aggódása! Igaz, még soha nem voltam ennyire szerelmes, mint Erik, de át tudtam érezni. Miközben a székemen ültem, és a szalvétával babráltam, valaki megkocogtatta a vállamat.

Mikor hátranéztem, Jake állt mögöttem, egy görög félisten arával mosolygott le rám.

-          Szabad egy táncra? – azt hittem, itt helyben rosszul leszek…

-          Pe… persze! – örömmel álltam fel a kényelmetlen székről, de talán kicsit túl gyorsan, mert majdnem orra buktam a szőnyegben. Ha ő nincs ott, el is esek.

-          Nyugi, nem kell annyira sietni! – ügyesen talpra állított, majd bevezetett a táncoló tömegbe. Kellemes zene szolt, és ügyesen megforgatott, úgy, hogy karjaiba kerültem.

-          Mi a szakmád? – érdeklődtem a második szám tájékán.

-          Orvos vagyok… gyermekorvos. – elvigyorodott, és újra megforgatott.  Szemem sarkából láttam, hogy Erik felkér valakit táncolni, de nem nagyon izgatott, kit.

-          Oh… és te kezeled Emmát? – kérdeztem, miközben egy újabb tánc vette kezdetét.

-          Igen, mert… én és Erik osztálytárak voltunk közép suliban, és megmaradt a barátság. – megvillantott egy féloldalas mosolyt, és levezetett a parkettről. – Igyunk valamit!

-          Jó.

Pár vodka martini után eléggé felpörögtem, úgyhogy csak arra emlékszem, hogy Erik felhívta Emmát, aki nem vette fel. Hazament, úgy tizenegy körül, engem pedig ott hagyott, de megígérte Jake, hogy hazavisz engem.

Elég sokat táncoltunk, meg iszogattunk, egyre jobban oldódott a hangulat. Elmentünk sétálni a partra, ahol majdnem beleestem a vízbe, éppen elkapott Jake. Valamivel később lámpásokat fogtunk a kezünkbe, és olyanok voltak, mint egy kicsi hőlégballon. Ragyogva szálltak a magasba, bevilágítva a fekete égboltot.

Fázni kezdtem, úgyhogy Jake odaadta a zakóját, aminek isteni illata volt. Majdnem összeestem, annyira elfáradtam. Jake óvatosan a kocsihoz támogatott, majd beültetett, és hazavitt. Miközben vezetett, a kocsiban halk zene szólt, Mozart Varázsfuvolájából, ami kellemesen lengte be a meleg levegőt.

Mikor hazaértünk, Jake illedelmesen kezet csókolt, majd hamiskásan rám mosolygott, és búcsút intett. Felrohantam az emeletre, a boldogságtól a fellegekben járva, és lefejtve magamról a könnyű ruhát, majd bevetettem magamat az ágyba. Egy ideig az Üvöltő szeleket olvastam, aztán elbóbiskoltam.

Emma szemszöge

Reggel az arcomat simogató kézre ébredtem, miközben kellemesen megcsapott a tavasz illata. Mikor kinyitottam a szememet, Erik arcát láttam meg, aki mosolyogva homlokon csókolt, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Felültem az ágyon, hogy még jobban hozzásimulhassak, ami nem volt egyszerű, nagy pocakom miatt.

-          Adam ma reggel sokat mozog! – vontam kezét hasamra, miután kikászálódtam az ágyból, és a fürdőbe indultam.

-          Reggel? Mindjárt dél van! – elnevette magát, és kézfejével végigsimított arcomon.

-          Dél? Úristen, háromkor találkozunk Masonnel! – kapkodva rendeztem el az ágyat, de Erik nem hagyta, mindig elém állt, újra és újra átölelve. Nagyon romantikus volt. Egyfolytában bókokat duruzsolt a fülembe, megcsókolta a nyakat, és a hajamat babrálta.

-          Nyugi, még van több mint három óránk, azalatt sok mindent lehet csinálni!

Behúztam a fürdőbe, és együtt lefürödtünk.

Miután végeztünk, már tényleg igyekezni kellett, úgyhogy lementünk ebédelni. Befaltam egy nagy adag salátát, krumplit, és csirkét. Erik mosolyogva figyelt, de láttam a szemében, hogy kicsit fél… Azt hiszi, Mason el fogja ítélni, hogy nem fogja tiszteletben tartani a döntésemet, én őt választottam. Egy ideig farkasszemet néztünk, miközben a számba csempésztem egy-egy falat csirkét, majd nem bírtam tovább. Leszálltam a bárszékről, és átöleltem a derekát, miközben ő még mindig a pulttal szemben ült.

-          Ne aggódj már! Nyugi, Mason nem olyan… el fog fogadni téged! El kell, hogy fogadjon, ugyanis én téged szeretlek. – az utolsó mondatot a fülébe suttogtam, és vissza akartam ülni a székbe. Elkapta a kezemet, maga felé fordított, és a szemembe nézett.

-          És ha nem? – felvonta szemöldökét, tekintetét az enyémbe fúrta, majd nagyot sóhajtott.

-          Akkor ez van! De nem lesz ez, ne is gondolj erre! Mason tényleg normális… már amennyire az lehet egy bolondos marketinges. – mosolyogva emlékeztem vissza a legutóbbi találkozásunkra. – Hasonlóan, mint te.

-          Szóval bolondos lennék? – elvigyorodott, és leugrott a székről. Majdnem egy fejjel alacsonyabb voltam nála, bár én sem voltam alacsony…

-          Bolondosan imádnivaló. – elvettem a pultról egy almát, és megborzoltam a mindig kócos, égnek álló haját.

-          Lassan mennünk kellene. – lustán sétáltam fel a lépcsőn, miközben kezemmel derekamat támasztottam. A keresztcsontom valóban elkezdett fájni, mint ahogy megálmodtam, de a folytatás elég valószínűtlen volt… Még csak majdnem öt hónapos vagyok, vagyis minimum három hónapom van addig. – Valami baj van?

-          Csak fáj a keresztcsontom. Adam kezd nagy lenni. – megpaskoltam pocakom oldalát, és bekanyarodtam a szobába… Megláttam Lenat, aki holtkórosan sétált végig a folyosón, fejét fogva. – Jó reggelt!

-          Oh… neked is!

-          Fáj a fejed? – beült a fotelba, és két kezébe temette arcát.

-          Kicsit becsiccsentettem tegnap… - ja, másnaposság. Az elég szar tud lenni, nem mintha annyiszor berúgtam volna, de azért az egyetemi bulik… - Én sem voltam mindig jó kislány ám! – előszedtem a szekrényből egy világoskék farmert, egy drapp, laza kardigánt, és egy fehér rövid ujjú felsőt, amit direkt kismamáknak találtak ki.

-          Hova mentek? – közben Erik besétált a szobába, rákacsintott Lenara, és belépett a gardróbba.

-          Masonnel találkozunk.

Bementem a gardróbba, és előkotortam egy tornacipőt a szekrényből. Erik épp egy szürke felsőt húzott magára, és én finoman segítettem megigazítani azt. Rámosolyogtam, egy pillanatra megérintettem az arcát, és átmentem a fürdőbe. Magamra rángattam a ruháimat, egy laza kontyba feltűztem a hajamat, úgy, hogy néhány tincset szabadon hagytam. Olyan rövidek voltak, hogy nem értek bele a kontyba. Egy gyors smink, majd összepakoltam a tatyómat, aztán meghallottam, hogy Erik kiabál. Ideje indulni.