18. fejezet

Sziasztok!
Az új képek ehhez a fejezethez tartoznak már, illetve a második feléhez.
Az időbeni ugrás oka pedig, hogy nem tudtam volna mivel kitölteni a napokat, de két hónap nem hosszú idő, még így is vissza van három hónap :)
Mindenkinek jó olvasást és nagyon jó hétvégét! Kiránduljatok sokat, és legyetek friss levegőn, itt a nyár! :D
Puszi: Evalight

Claire szerelmem nyakában ült, én pedig kinyitottam a kertre néző ajtót. Elmentünk a közeli tisztásra, és ott leültünk a fapadra. Claire szaladgált a fák között, apró kezével pillangókat kergetett. Nyugodtan ültünk, élveztük a napfényt, ráadásul Adam is mozgolódni kezdett.

-          Nézd, felébredt! – mutattam pocakomra, és hagytam, hogy Erik a fülét odahajtsa.

-          Szia, Adam! – a pici szelídeket rúgott, miközben szinte hullámzott a hasam.

-          Miért olyan nagy a hasad? – Claire jött közelebb, miközben egy botocskát és pár szálfüvet tartott a kezében. Szerelem elvette a fejét, de az egyik kezét Adam fölé csúsztatta. Elgondolkodó arcot vágott… mit lehetne mondani?

-          Mert kisbabám lesz! – mondtam, mire Claire szintén elgondolkodott. Nem kérdezett többet, visszament a fák közé. – Ne kóborolj el, Claire! – kiáltottam még utána.

-          Emma… úgy terveztem, augusztus huszonötödikén lesz az esküvő. – kezdte mondandóját, én pedig nem tudom, miért érezte magát kínosan.

-          Tökéletes lesz, szerelem! – csókot nyomtam szájára, majd megborzoltam kócos haját.

-          Lassan el kéne kezdeni szervezni… mármint, most van március huszonhét, és van öt hónapunk, és a baba is hamarosan jön…

-          Addig még van négy hónap! – ujjammal felemeltem kissé lehajtott fejét. – Mi a baj, szívem? – aggódón néztem rá, ráncolt homlokát megérintettem ujjaimmal, és próbáltam kitalálni, mi lehet a baj.

-          Én sem tudok semmit a babákról! Igaz, hogy minden meg van, amire szükségünk lehet, de ettől még nem fogom tudni, Emma! – nagyot sóhajtottam, miközben a fejét ölembe hajtotta, úgy dőlt végig a padon.

-          Szerinted én?

-          Az más, te fiatalabb vagy, és benned legalább az ösztön megvan rá, mit hogyan kell csinálni. Nekem tényleg fogalmam sincs semmiről. – kezemmel arcát simogattam, és próbáltam kifejezni magamat.

-          Emlékszel, mit kértem fél órával ezelőtt? Hogy belevetjük magunkat a témába, ugye? Akkor nincs értelme aggódni, Erik, hiszen négy hónap…

-          Vagy három.

-          Hosszú idő! – úgy folytattam mondandómat, mintha nem is szólt volna közben. – Ki mondta, hogy elsőre jók leszünk szülőknek? Majd belejövünk, együtt! Eddig is mindent megoldottunk, és ezután is meg fogunk! Az már haladás, hogy tudom, hogyan kell tartani egy babát! – nevetve formáltam bölcsőt karjaimból, és Erik is ugyan így tett…

Körülbelül fél órán át élveztük a napfényt, aztán beborult az ég, és szemerkélni kezdett az eső. Claire azonnal visszaszökdelt hozzánk, és együtt indultunk a ház felé. Egy kicsit meg is áztunk, de ezen a friss ruhák gyorsan segítettek. Felmentem abba a szobába, ahol megköszöntöttek, és kivettem a cicát a dobozból. Selymes szőrét simogattam, játszottam vele, eközben Erik is feljött. Egy ideig nézett engem, aztán leült mögém, és magához húzva cirógatta az arcomat. Felpillantottam rá néha, békés mosoly játszott arcán, és elvette az egyik könyvet.

-          Ezt hallgasd! A terhesség alatti hátfájás oka az is lehet, ha túlterheled magad. – olvasta fel az egyik részletet a könyvből. – Szóval tessék vigyázni magadra!

-          Azt igazán nem mondhatod, hogy túlterhelném magam. Jóformán egész nap nem csinálok semmit. – felültem, és felvontam a szemöldökömet.

-          Akkor… alvászavar a terhesség alatt…

-          Na, ez meg egyáltalán gond nálam! – felnevettem, hogy menyit alszok, és én is belepillantottam a könyvbe, miközben a cicát a kezembe vettem. Lepillantottam rá. – Mi legyen a neve?

-          Hát, ezt neked kellene eldöntened, Em! – Mason hívott így régebben, de úgy látszik, Erik is átvette.

-          Mit szólsz a Mia névhez? – megvakargattam a hasát, és a nyakát.

-          Mia, mint Miau? – felnevetett, majd nagyot sóhajtva újra fellapozta a könyvet.

-          Legyen Rony! – nem felet, szemöldök ráncolva olvasta az egyik cikket. Feltérdeltem, lassan mögé másztam, és átöleltem a nyakát. Ajkammal végigsimítottam arcán, mire egyből felkapta a fejét.

-          Bocs, mit mondtál? – kicsit felgyorsult a légzés, de én még mindig kényeztettem.

-          Jó lesz Rony? – kuncogva fogadtam szerelmem korábbi reakcióját, és államat a vállán nyugtattam.

-          Tökéletes! Ezt nézd, mit találtam. Felbontja hetekre a terhességet. Nekünk a tizenkilencedig hetet kell nézni már, ugye? – büszkén mosolygott rám, és a könyvre mutatott.

-          Igen, azt hiszem. Tegnap lettem tizenkilenc hetes. – nyugtáztam szerelmem állítását.

-          Akkor nézzük. Most lesz a második ultrahang, és leírja, mi minden vizsgálat lesz. Adam most 22 centis, és 250 grammos. Hm… már egész nagy. – olyan lelkesedéssel olvasta fel az adatokat, hogy muszáj volt mosolyognom.

-          És megjelennek a maradandó fogak kezdeményei is. – tettem hozzá, szintén a könyvből.

-          A huszadik héten már hall hangokat, meg tudja különböztetni az anyukája hangját a többi zajtól. Hirtelen, hangos zaj hallatára megijed, ilyenkor erőseket rúg. – hát akkor még egy hét, addig felkészülök a fájdalmas mozdulatokra.

-          És 25 centis, 300 grammos lesz.

Egy ideig még olvasgattunk egy darabig, aztán odasétáltam az ablakhoz, néztem a szakadó esőt. Ahogy a cseppecskék kergették egymást, úgy száguldottak a fejemben a gondolatok. Lehunytam a szememet, és bezárkóztam. A saját gondolataimmal vettem körül magamat, nem foglalkoztam semmivel a zavaros világból, csak az én kis családommal. Elképzeltem Adamet, amint szőkén játszik az udvaron… megnyugtató érzés volt hasamra simítani a tenyeremet, és gyengéden elmosolyodtam. Biztosan boldog lesz, hiszen mindenki szeretni fogja, és én is mellette leszek.

Nemrégen még beletörődtem, hogy nélkülem fog felnőni, és hogy Erik is kénytelen lesz nélkülem élni, de… rájöttem mennyire szeretem őket. Talán nem is rájöttem, hanem felfogtam a szeretet tényleges értelmét. Nem gyülekeztek viharfelhők az égen, láttam tisztán az én saját, képzeletbeli égboltomat. Aztán rájöttem, hogy eső nélkül nincs szivárvány, így hát odaképzeltem egy aprócska, ártatlan bárányfelhőt. Cseperészett az eső, ártatlanul mosta végig a fákat. Pillangók kergetőztek, és mintha már nem is a valóságban lettem volna.

Ha nem érzem meg az ölelő karokat, talán még szivárványt, és tündéreket is látok, de visszatértem a valóságba. Jelenleg még kellemesebb volt a valóság, mint a képzeletem. Kellemes bizsergés futott végig a hátamon, ahogy éreztem, szerelmem lágyan megérinti ajkával a nyakamat. Tudta, hogy ez volt a gyenge pontom, és ezt kihasználva csábított el, mint mindig, és repített a fellegekbe. Megfordultam, mire kergetőzni kezdtek ajkaink, mindig újabb keringőre hívta a másikat, egy néma zene ritmusára.

Egymásba kapaszkodva, egy pillanatra sem hagytunk fel a csókkal, míg behátráltunk a szobánkba, és kezdetét vette egy gyönyörű nap gyönyörű befejezte.

Két hónappal később.

-          Minden megvan akkor? – kérdeztem Eriket, aki éppen begyömöszölt három pár zoknit a szülős táskámba.

-          Szerintem igen. – gyorsan átfutotta a listát, amit a netről nyomtatott kis, és összevonta a szemöldökét. – Igen, megvan minden.

-          Mindegy, úgyis van még tíz hetünk, még rengeteg idő. – nagyot sóhajtotta szerelmem fintora láttán, és karomat Adam köré fontam. Már nagyon nagy volt, a régi ruháim nem voltak jók rám, de Erik elhalmozott egy csomó mindennel. A legkényelmesebb kismamaruhákban járkáltam egész nap…. bár a járkálás túlzás, mivel Jake megtiltotta, hogy túl sokat legyek talpon.

-          Hidd el, hamar le fog telni. – felkelt az ágyról, és berakta a gardróbba a narancsszín táskát, és elővett egy baba kék színűt. Ez lesz Adam cucca.

-          Segítesz kiválasztani a ruhácskákat? – kiáltottam be a gardróbba, mert megint eltűnt. Ezzel csak ezt értem el, hogy Adam óriásit rúgott. – Ah…

-          Mi a baj? – azonnal ideszaladt, és kezét arcomra simította.

-          Megijesztetem a fiunkat, és nemtetszését egy rúgással fejezte ki. – kikászálódtam az ágyból, mosollyal az arcomon.

-          Em, ne ijesztegess! Se őt, se engem, mert komolyan, egyszer szívrohamot kapok. – nagyot sóhajtva átölelt, magához húzott, amennyire csak tehette, és a fülembe mormogott. – Szeretlek titeket!

-          Mi is téged, szerelmem! – kéz a késben mentünk át az immár kész babaszobába, ami mindennel fel volt szerelve, a babaőrtől, a jelzőfényen át, a légzésfigyelőig mindennel.

-          Három hónap múlva a feleségem leszel, szóval szokj hozzá a gondolathoz, hogy férjhez mész, mert miután Adam kint lesz, már nem lesz időnk nagyon magunkra. – kivett a kiságyból a gumikacsát, és megnyomta. Felnevettem a sípolós hangon, és kihúztam a legfelső fiókot.

-          Majd két pelenkacsere közben jut idő ránk, nyugi. – besurrantam a fürdőbe, de azért hallottam, amint Erik kiküldi Ronyt a szobából.

-          Rony, menj innen! Ez nem a te területed, ez Adamé. Nem szabad, hogy itt legyél! Na, ne nézz így rám, tudod, hogy imádlak, de most már tényleg. – és itt gondolom kiment, mert Erik abbahagyta a beszédet. Mire kiértem, két kombi dressz volt a kezében. – Melyik legyen? Kék, vagy fehér?

-          Rakd be mindkettőt. Sapit, zoknit, pelust, és baba olajat a középső fiókban találsz. Na, Adam! Ez már tényleg fáj! – pedig csak a lábacskáit mozgatta. Máshogy már nem nagyon tudott mozogni, nem csoda, hisz már 1600 grammos, és 39 centis volt.

-          Bizonyára focista lesz! – felnevetett, én pedig megborzoltam a haját. – Ezt most miért kaptam?

-          Mert imádom a hajadat. Sőt, imádlak, úgy ahogy vagy! – puszit nyomtam a szájára, és elvettem tőle a fürdetőt.

Miután Adam csomagjával is készen voltunk, a mózeskosarat, és a babakocsi tartozékait megkerestem, és összeszereltük. Hihetetlenül olcsón vettük mindennel együtt, és a színe is kellemes volt, egyaránt jó kisfiúnak, és kislánynak is. A narancssárga alapon futott fel az oldalán fehér indaszerű valami, és tekeredett egészen a másik oldalig.

Kikupálódtam az összerakással kapcsolatban, és viszonylag könnyű is volt összerakni, csak egy kattanás, és máris indulhat.

Rövid időn belül előkerült Lena, Jake, és Mason is. Mindketten odavoltak Lenaért, és neki döntenie kellett, de az az igazság, hogy nem tudott. Talán nem ismerte őket eléggé, bár két hónap hosszú idő. Bár csak a bátyámmal randizott, de Jake is el akarta hívni őt… Lena el is akart menni, de aztán kicsit leesett a cukrom, és rosszul lettem.

De most már semmi baj, a dokival konzultáltunk egyet, mondta, hogy pihenjek sokat, és én be is tartottam.

Békésen néztem, ahogy Erik összeszereli a sportkocsit is, aztán rápillantottam a nagyórára.

-          Már hét óra van? – felnyögtem, és hagytam, hogy szerelmem felhúzzon a fotelből. Adam megint mozogni kezdett, ami most már nem volt annyira kellemes élmény. Azt hittem, az egyik mozdulatnál szétszakad a hasam.

-          Mit kérsz vacsorára? Van csirke, kínai kaja, vagy salátát, vagy esetleg mindenből egy kicsit? – kiterelt a szobából, egyenesen le a konyhába, és az asztalhoz ültetett.

-          Hm… te mit eszel? – kérdeztem, és mérlegelni próbáltam a bizonyos ételek iránti vágyamat.

-          Kínait és salátát. Tudod, hogy ez a kedvencem! – csókot nyomott halántékomra, és elővette az alufóliával fedett tányérokat.

-          Akkor eszek én is azt.