19. fejezet

Sziasztok!

Azért hoztam kicsit később a fejezetet, mert jövő héten osztálykirándulás lesz, és nem fogok tudni írni egy darabig :) vagyis a következő fejezet csak egy hét múlva fog jönni, legjobb esetben.

Jó olvasást mindenkinek!

Miután befaltam egy nagy adag salátát, és egy rakat mézes szezámos csirkét, jött a desszert. Erik csodálkozva nézte, mennyit meg bírok enni, de nem szólt semmit, csak mosolygott. Egy szelet dobostorta, és egy pohár kakaó volt a vacsora befejezte.

Gyorsan lezuhanyoztam, olvasgattam a Mama-baba hetilapot, de nem sokkal ez után el is aludtam.

Később óriási viharra ébredtem, villámlott, mennydörgött, hogy szinte beleremegett az egész ház. Adam is félt, érzetem, hogy mozgolódik, és kalimpál aprócska lábaival. A következő dörgést már nem vártam meg, belebújtam a köntösömbe és a papucsomba, majd átmentem a dolgozó szobába.

Erik nagyban pötyögött az asztali gépen, amikor besétáltam.

-          Nem túl jó ötlet most gépezni! Vihar van, és tönkrevágja a gépet. – a bőr huzatú karosszék mögé sétáltam, és arcomat borzos hajába temettem, kezemet pedig mellkasára csúsztatta.

-          Tudom, de muszáj… bár, ha átrakom a lap-topomra, akkor nem fog elszállni. – rámentette az apró adathordozóra, majd megint pötyögött valamit, és kikapcsolta a gépet.

-          Valamikor aludnod is kellene, nem? Holnap olyan leszel, mint egy zombi, és ha megharapsz engem, akkor visszaharaplak! – búgtam a fülébe, mire nyelt egyet.

-          Sajnálom, szívem, de nem tudok lefeküdni! Muszáj megcsinálnom ezt a pályázatot! Tudod, milyen a főnököm, annak ellenére, hogy én vagyok a legjobb munkaereje, gondolkodás nélkül ki fog rúgni, ha nem készülök el időbe. – felnyögött, és két kezébe temette az arcát, én pedig megmasszíroztam a hátát.

-          Semmi baj! Ágyban nem tudod írni? Előbb akkorát csattant a villám, hogy felébredtem. És Adam is. Érzem, hogy fél… - megfordult a székkel, két kezét pocakomra csúsztatta, összeráncolta a homlokát, én pedig figyelmesen vártam a folytatást.

-          Ne félj, Adam! Apa és anya is itt van, semmi baj! – mormogta, pocakomat simogatva. Még egy puszit is nyomott oda, ahol állításom szerint Adam feje volt, a köldököm alatt.

-          Szerinted jó szülők leszünk? – ráncoltam a homlokomat, és hangot adtam kimondatlan félelmeimnek. – Mármint… oké, hogy elolvastuk a könyveket, internek, Jake is beszélt velünk, de…

-          Nyugi, Em! Másoknak sem volt tapasztalatuk, és belejöttek, ugye? – felállt, zsebébe csúsztatta a fekete pendrive-ot, és hüvelykujjával megsimogatta az arcomat.

-          Igen, de…

-          Emma, mi is bele fogunk jönni! Már annyi mindent megoldottunk együtt! Ezt is meg fogjuk, és itt van Lena, Jake, és Mason is. – próbált megnyugtatni, de nekem a félelem gombóccá vált a torkomban. Megpróbáltam elfojtani, visszatoloncolni agyam leghátsó szegletébe, de eluralkodott rajtam. Aztán egy újabb villámcsapásnál kitörtem, pont, mint egy vihar.

-          Semmit nem tudok! Az ég egy adta világon semmit! – sírtam Erikbe kapaszkodva, ő pedig kitartóan simogatta a hátamat, majd elővette a telefonját. – Mit csinálsz?

-          Sss… - csitított.

Elindított egy ismerős számot. Pár hónappal ez előtt erre táncoltunk. Vivaldi, az egyik kedvencem szólt a telefonból.

Miután kissé összeszedtem a magamat, visszakísért a szobába, majd bekapcsolta a lap-topot. Egy ideig figyeltem, hogy mit ír, aztán újra elnyomott az álom.

Elég sokszor felébredtem az éjjel, de Erik már régen aludt. Figyeltem az arcát, és újra elnyomott az álom. Amikor utoljára felébredtem, sehogy nem tudtam visszaaludni, pedig a bárányszámolást is bevetettem. Egy ideig forgolódtam, de sehogy nem volt jó az óriási pocakom miatt.

Végül feladtam. Kimásztam az ágyból, mire Erik mormogott valamit, de nem ébredt fel teljesen. Lábujjhegyen indultam az ajtó felé, hogy kisurranhassak a folyosóra. Persze mindig akkor recseg a parketta, ha csendben akarok kimenni. Már hajnalodott, vörösen világította meg a tájat, előcsalogatva a madarakat rejtekhelyükről. Csicsergéssel köszöntötték a reggelt, míg a nap egyre magasabbra mászott, végül már látszott a teteje. Ezt már a konyhából néztem, egy pohár forró teával a kezemben. Élveztem a napfény simogatását, ahogy a bőrömön táncoltak a sugarak. Visszagondoltam az éjjeli kitörésemre, amit sehova nem tudtam tenni… én is tudtam, hogy majd belejövünk, de annyira kilátástalanul éreztem magamat, hogy a könnyek közé menekültem. Keserűen felnevettem, és a nappaliban lévő bőrfotelben ültem le. Felhúztam a lábaimat, amennyire lehetett, majd újra elnyomott az álom, ami előbb még sehogy nem akart eljönni értem.

-          Emma? – kérdezte szerelmem aggódón, mikor nem nyitotta ki a szemem a szólongatásra.

-          Hm? – nem bírtam semmit sem mondani, olyannyira fáradt voltam.

-          Gyere, menjünk fel! – felnyögtem, és igyekeztem visszakerülni a valóságba. Hagytam, hogy kisimítsa szőke fürtjeimet az arcomból, és keze után nyúltam. Arcomra simítottam, nem engedtem, hogy elmenjen. – Drágám, menjünk fel! Még csak hat óra van!

-          Oké… - motyogtam holtkórósan, és felküzdöttem magam a fotelből.

-          Miért jöttél le?

-          Nem tudtam aludni, pedig számoltam bárányokat is… - szerelmembe kapaszkodva óriásit ásítottam, és próbáltam összekaparni egy épkézláb mondatot. Igazából azt sem tudtam, mit beszélek…

-          Miért nem keltettél fel? – ekkor már az ágyban feküdtem, Erik pedig eligazította rajtam a takarót.

-          Túl édesen aludtál. – ez volt a leghosszabb mondat, amit ebben az állapotban képes voltam összerakni, így csak odakucorodtam a mellkasához, és próbáltam megfelelő pozíciót keresni a hasamnak. – Jaj…

-          Mi az? – mormogta fülembe nyugtatóan, de én kimásztam az ágyból.

-          Mosdó…

Mikor visszaértem Erik már aludt. Csendben elmosolyodtam, és bemásztam mellé, majd újra mellkasára hajtottam a fejemet.

Sehogy nem tudtam visszaaludni, de nem akartam megint felkelni. Túl békés volt minden, hát csak hallgattam a madarakat, és gondolkoztam a jövőnkön. Gondolkoztam Adamen, Lenan, és hogy kit fog választani, de legfőképpen a közeli szülés foglalkoztatott… Igaz, beszéltem már erről Lenaval, nem egyszer, nem kétszer, de még mindig féltem tőle, de szerintem ez tök átlagos dolog…

Nyolc óra környékén a mellettem fekvő mamlasz ébredezni kezdett, és én végigcirógattam ujjaimmal kissé borostás arcát. Ekkor Rony lustán sétált be a szobába, felugrott az ágyra, én elnevettem magam, Erik pedig tüsszentett. A cica megcsiklandozta farkával az orrát, és szerelmem fejéhez telepedett.

-          Rony, menj le az ágyról, ez nem a te területed! – mondtam nevetve, és elhessegettem.

-          Pontosan, ez a miénk! – csókot nyomott a számra, magához húzott minél közelebb, egy kicsivel később elhúzódott. Beleszagolt a levegőbe, majd elfintorodott. – Macskakaja szag van, Rony!

-          Na, most már tényleg! – felkeltem, magamhoz vettem a cicát, és leraktam a kosarába. – Ne szőrözz össze mindent, légy szíves!

-          Mikor ébredtél?

-          Nem is tudtam visszaaludni egyáltalán. Téged néztelek! – felvettem egy laza, fehér ujjatlant, és egy rövidgatyát.

-          Mit kerestél lenn a nappaliban? – fel akart kelni, de én visszanyomta, és beletúrtam kócos hajába, csókot leheltem ajkaira. – Nem kelhetek fel?

-          Most én hozok reggelit neked! És az első kérdésedre a válasz, nem tudtam aludni, és lementem a konyhába. Aztán mégis elbóbiskoltam – felvettem egy fehér topot, egy tengerzöld laza felsővel, és egy khaki sortot.

-          Köszönöm, Szerelmem! És mit szólnál, ha elmennénk a közeli strandra. Döglesztő meleg van, és nem nagyon lesz lehetőségünk kimozdulni az elkövetkező időkben. Használjuk ki! – élvezettel magyarázta, és én is kedvet kaptam.

-          Oké, de kettő után indulunk, és viszünk naptejet! Mit szólnál ahhoz… ha elhívnánk Lenat, és Jaket? Mason ma nem lesz itt, hazament. – rukkoltam elő egy plusz ötlettel-

-          Jó ötlet. Nem tudom mi lesz ebből a… Lena – Jake - Mason háromszögből!  - ebben igaza volt, de én ekkor ár az ajtón kívül voltam. – Elkezdek összepakolni! – kiáltott még utánam.

-          Ó, szia Lena! Nincs kedved eljönni velünk az élményfürdőbe? Hozhatnád magaddal Jaket is… - fülig pirult, és lesütötte a szemét, én pedig elnevettem magamat. – Ne legyél zavarban, Lena! Ez egy teljesen normális eset… lenne, ha csak egy valaki lenne oda érted.

-          Mason ki fog akadni, ugye? – magamhoz öleltem, és próbáltam megnyugtatni.

-          Ez egy remek lehetőség, hogy kicsit jobban össze… ismerkedjetek!

-          Jó, akkor felhívom. De Mason erről ne tudjon, kérlek. – szemével könyörgött, én pedig mosolyogva bólogattam. – Egyébként hogy vagy?

-          Hát nem is tudom… éjszaka rengetegszer ébren voltam, egyfolytában WC-re járkálok, bőgök, és Dallast nézek! Mi jöhet még?

Felvittem Eriknek a reggelit, majd mi is bekaptunk valamit Lenaval, egész végig a pasikról dumáltunk. Összepakoltuk a cuccunkat, fürdőruhát válogattunk, és egy igazi csajos délelőttöt tartottunk. Minden volt, aminek lennie kellett. Film, körömlakk, újságok…

Egy óra körül megjött Jake, és dagadt a mellkasa a büszkeségtől, hogy Lena nem Masont hívta, hanem őt. Erikkel kocsikról, és motorokról, hangfalakról beszélgetett, míg mi kimentünk a nagy fa alá.

-          Hogy állsz vele? – kérdeztem Lenatól, de csak később esett le neki, hogy kire gondoltam. Jake volt a beszélgetésünk tárgya.

-          Jake… hát nem is tudom. Persze bejön, talán kicsit jobban is, mint Mason, de félek, hogy megint úgy járok, mint Jeremyvel. És te is tudod, ő milyen volt!

-          Jeremy egy patkány volt! Ne gondolj rá, Lena, inkább élvezd ki, hogy megszabadultál tőle. – mondtam haláli nyugodtsággal, mélyet szippantva a friss levegőből.

-          Megpróbáltam, de megpecsételt az az eset… ne tudd meg, terrorban tartott! Fenyegetett folyamatosan. – nyökögte zaklatottan, és megjelentek a könnyek a szemében. Jake felénk intett, de Lena ezt nem vette észre, mert arcát a tenyerébe temette. Csendben felálltam, és Jake fülébe suttogtam.

-          Itt a lehetőség, vigasztald meg! – elvigyorodott, és megérintette a vállamat.

-          Köszi. – tátogta.

Leült Lena mellé, és mellkasára vonta. Csendesen elmosolyodott, hozzá bújt, majd ringatózni kezdtek egy néma zene ritmusára.

Eriknek helyzetjelentést adtam, majd felmentem összepakolni a cuccaimat, elővettem a kedvenc kismama fürdőruhámat, és visszamentem. Szerelmem épp szendvicseket csinált, majd amikor végzett az utolsóval is, Lena és Jake kézen fogva jöttek be. Egymásra pillantottunk Erikkel, majd elmosolyodtunk, és beültünk a kocsiba. Lena és én hátul beszélgettünk az út során, megtárgyaltuk az idei év fürdőruhadivatját, aztán odaértünk. Hát mit ne mondjak, elég nagy hely volt.

Erik megvette a jegyeket, de Jake ragaszkodott, hogy legalább a sajátját hadd fizesse ki, ha Lenaét nem teheti. A nagy előcsarnokból nyíltak a fürdők, összesen tíz terem belső fürdő volt, és kettő teraszfürdő.

Gyorsan átöltöztem a matrózcsíkos felsőjű, és fehér alsójú bikinimbe, majd megvártam Lenat, aki a kötőkkel vacakolt. Szinte a lélegzetem is elállt, amikor kilépett az öltözőből… hihetetlenül szép alakja volt, a bőre napbarnított, és neki is hasonló fürdőruhája volt, mint nekem, csak barna-piros-fehér volt.

-          Mehetünk? – kérdeztem gyorsan, majd felkapva a tatyómat kinyitottam az ajtót. Jake és Erik már ott ált, mindkettejük kicsit el volt képedve rajtunk. Erik a fülembe suttogott, miközben magához vont, derekamat ölelve.

-          Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam, Szerelmem! – bazsalygott, mire fülig pirultam. Jake még mindig tátott szájjal nézett, mire Lena kacéran szólt oda neki.

-          Elfelejtetted becsukni a szádat. – majd megindult, Jake nevetve követte őt. – Emma, majd megkeresünk titeket, oké?

-          Jó! – vágtam rá, és összefűzve ujjainkat Szerelmemmel elindultunk az egyik terem felé

-          Ez a kedvencem, mindig itt fürödtünk a szüleimmel. – elmélkedett Erik, mikor besétáltunk a vízbe. A törölközőket a napozóágyon hagytam, a táskámmal együtt. Erik az ölébe kapott, ráfektetett a víztükörre, és csókot lehelt arcomra. Csak páran voltak a vízben rajtunk kívül, de ők a jakuzzi részében lubickoltak.

-          Hiányoznak? – kérdeztem nyakába csimpaszkodva, miközben ő kezét bolygónyi pocakomra helyezte.

-          Nehéz kérdés… Ha nem veszekednénk folyton, akkor igen, de így nem igazán. Ők hagytak el minket. Ez van, ilyen az élet. – megpróbált mosolyogni, de csak egy grimaszra futotta tőle. Bánatosan simítottam végig frissen borotvált arcán, és tanakodtam, hogy mit lehetne tenni.

-          Mit szólnál, ha egyik este elhívnánk a szüleidet vacsorázni, egy másik este meg az enyémeket? – vetettem fel ötletként.

-          Szerintem várjunk még pár hetet… Élvezzük ki a nyugalmat, amíg lehet. Csak vita lesz belőle, ha anyámék hazajönnek. – bosszúsan felhorkantott, de én nem hagytam annyiban.

-          Szívem, ők a szüleid, és Adam nagyszülei! Muszáj lesz egyszer találkozni velük. – győzködtem a fülébe suttogta. Lábaimat csípője köré fűzve lebegtem a vízben.

-          Jól mondod, egyszer, majd, lehetőleg a távoli jövőben. – most már tényleg mérges voltam.

-          Erik, hagyd abba! Két hetet kapsz rá, hogy felkészülj, és utána elhívod őket vacsorázni hozzánk, utána pedig az én szüleimet. Vita lezárva. – bosszúsan szusszantottam, és lemásztam róla. Igazándiból dühös voltam! Nem menekülhet el a előlük, hiszen mégis csak a szülei.

-          Drágám, ne legyél mérges! – mormogta a fülembe.

-          Nem hiszem el, hogy nagyobb akadályokon képes vagy túljutni, egy semmiség elől pedig elmenekülsz! – karomat nyaka köré fűzve húztam magamhoz még közelebb, miközben ő nyakamról csókolta le a vízcseppeket.

-          Igazad van! Akkor… két hét múlva szólok neki, úgy jó?

-          Ne nekem akarj ezzel megfelelni! Magad, és a fiad miatt hívd el őket! – mint egy megerősítésként, Adam szelídeket rúgott. – Erik, hamarosan szülők leszünk, és utána már sokkal nehezebb lesz! Egy csecsemővel bemutatkozni nem épp megnyerő, sőt, ezt a lépést már sokkal előbb meg kellett volna tennünk! - a tenyerét pocakom tetejére helyezte, és összevont szemöldökkel tanulmányozta megszelídült vonásaimat.