20. fejezet

Sziasztok!

Jubileum alkalmából előbb hoztam a fejezetet :)

Meglett az ezer látogatóm, mindenkinek (főleg Biának) nagyon köszönöm a kommenteket, és a látogatásokat!

Kellemes hosszú hétvégét mindenkinek, csóközön: Evalight!

Mire végigjártunk még két termet, már öt óra volt, és csak páran voltak a fürdőben. Lena és Jake turbékoltak a szaunában, a gőzkabinban, és mindenhol, ahol csak tudtak. Nem akartuk zavarni őket, hát csak a plakátokat nézegettük.

-          Éjszakai fürdőzés? Mit szólsz hozzá? – egy újabb ötletet hoztam fel. – Ráadásul ma.

-          Legyen! De… szerintem úgy le fog minket szívni a víz, hogy lézengeni fogunk szerelmeskedés helyett. – csókot nyomott homlokomra, és elnézett a vállam fölött.

-          Mi az? – odafordultam, és észrevettem, hogy valakik minket néznek.

-          Emma? – kiáltották, aztán leesett. Középiskolában Lucy és Susan volt a legjobb barátnőm! És most itt voltak…

-          Úristen! – sikkantottam, majd egymás karjaiba vetettük egymást! – Sziasztok! – mindketten megváltoztak, Susan rozsdavörösre festette a haját, és a mindig félénk Lucy pedig megnövesztette. Világ életében rövid haja volt.

-          Istenem, Emma! Hát veled meg mi történt? Hogy vagy? – vigyorogva kérdezte Susan lepillantva óriási pocakomra, én pedig hátrafordultam Erikért.

-          Csajok, ő itt a vőlegényem, Erik! – mosolyogtam és pocakomra tettem a tenyeremet.

-          Hű… hát örülök, hogy így összejött minden nektek! Hány hetes vagy? – tudtam, hogy a terhességre értik, és én büszkén mondtam ki az adatot.

-          Harmincegy hetes vagyok, kisfiú lesz, a neve pedig Adam! – Lucy elkomorodott, Susan pedig vigasztalóan ölelte át a vállát. – Mi a baj, Lucy?

-          Nemrégen dobott a vőlegényem… - felsóhajtottam, majd elengedve szerelmem kezét, hogy azzal megfoghassam barátnőm törékeny vállát.

-          Jaj, Lucy… nem tudja, mit vesztett veled!

-          Mindegy, túlélem! Inkább mesélj, mi van az… a… - tudtam mire gondol, de nem merte kimondani.

-          Már teljesen jó vagyok! Nemrégen voltunk orvosnál, és csodálkozott a doki a gyógyulásomon. – vigyorogva meséltem két héttel ezelőtti kellemes csalódásomat. – Adam egy áldás. – jelentettem ki nemes egyszerűséggel, és láttam, hogy Erik karba font kézzel mosolyog rám. Aztán Adam mozogni kezdett, aprókat rúgott, és barátnőim csodálattal figyelték pocim hullámzását. – Meg akarjátok fogni?

-          Hát, ha szabad… - Susan bátrabb volt, tenyerét hasamra simította, és mosolyogva várta a pici mozgását. – Huh… hát, focista lesz ez a gyerek! – aztán Lucy is felbátorodott.

Egy ideig még a vízben beszélgettünk, felelevenítettük a gimis emlékeket. Szóba került az érettségi, az osztálytalálkozó, a kirándulások, és a tanárok is helyet kaptak beszélgetésünkben.

Egy idő után tényleg elfáradtam, Lucy és Susan pedig elmentek, de megbeszéltünk egy találkozót a jövő hétre.

Erik szemszög

Emma egy napozószéken feküdt, kezét a fiunkon nyugtatta, és engem nézett. Egy ideig álltam tekintetét, aztán elnevettem magamat. Lebuktam a víz alá, úszkáltam egy kicsit, aztán úgy döntöttem, én is kimegyek. Megtöröltem a hajamat, és bekentem a menyasszonyomat naptejjel, hogy kimenjünk sétálni. Először pocakján masszíroztam el a krémet, majd nyakán, vállán, hátán, és végül az orrára pöttyintettem egy kicsit. Halkan felnevetett, majd azt is eldörgölte magán. Emma engem is bekent, azzal érvelve, nem szeretné, ha leégnék, hiába mondtam neki, hogy bírom a napot.

Kimentünk az egyik teraszra, majd a másikra, én mindegyiket kipróbáltam, de Emma az egyikbe inkább nem ment bele, mert termál volt. Míg én fürödtem, ő Adamnek beszélt rólam.

Egy kicsivel később Lena és Jake egymást falva tántorogtak ki a teraszra. Emma felnevetett, mire szétrebbentek, és Lena mélyvörösre pirult.

-          Emma, ugye nem mentél be a termálba? – kérdezte Jake, miközben leült az egyik székre, közvetlenül Lena mellé.

-          Nem, nem! Olvastam a neten, hogy nem szabad sajnos, de majd ha kint lesz – megborzongott – akkor én is fürdök egyet!

-          De addig semmiképp… - erősítette meg Jake és ő rám pillantva felvonta a szemöldökét, én bólintott. Kérdezni akart Jake-től

-          Jake, szerinted mikor fogok szülni? Mert már nagyon nagy Adam. Ma reggel lemértem, és harmincöt centi vagyok itt. – bökött a hasa közepére.

-          Akkor lehet, hogy a kiírtnál valamivel előbb. – elmosolyodott, bíztatóan kezére tette a kezét. – Nyugi, minden simán fog menni, már egy csomó szülést levezettem! Mindegyik egészséges kisbaba lett, és az anyukák is jól vannak… az apák néha elájultak! – elakadt a levegő a tüdejében, és felém pillantottam, kiguvadt szemmel.

-          Elájultak? – kissé zihálni kezdett, és karját Adam köré fontam, még mindig rajtam nyugtatva tekintetét. Én teljesen nyugodtan mosolyogtam rá. – Miért?

-          Mert… nem bírták a látványt, de nyugi, Erik stabil srác, ennyi meg sem kottyan neki. Békaboncoláson sem hányta el magát, mint a legtöbben az osztályból! – nevetettünk fel, de Lena rosszalló pillantást vetett ránk

-          Ez nem békaboncolás lesz…- mondta homlokráncolva, és megjelentek az első könnycseppek a szemében. Felálltam, megpróbáltam megnyugtatni, de ő befutott a folyosóra, az öltözők felé.

-          Bocs! – mondtam Lenaéknak, és Emma után indultam. – Drágám, merre vagy? – befutott az egyik fülkébe, de én nem láttam melyikbe. Felzokogott, én pedig a hangforrás felé indultam. – Emma, engedj be, kérlek! Ne is törődj a hülye poénjaival, és miattam ne aggódj, nem leszek rosszul!

-          De Jake…

-          Ne foglalkozz vele, szerelmem! Engedj be kélek, Emma! – most már tényleg kezdtem aggódni. Mostanában olyan kirohanásai vannak neki, egyszer mérhetetlenül boldog, aztán letargiába esik…

-          Erik, ha te nem leszel ott, én nem fogom tudni végigcsinálni! – éreztem, hogy a keze a kilincsen tétovázott.

-          Szerelmem… nem tudom, mit mondjak, hogy higgy nekem! Biztosat nem ígérhetek, bármennyire is szeretnék, mert még én sem éltem át ilyet, de minden tőlem telhetőt megteszek… - mormogtam halkan az ajtóba, és kattant a zár. Nagyon lassan benyitottam, és felmértem a helyzetét. A törölközőt szorongatta, szép szemeit vörösre sírta, és remegett egész testében. – Jaj, Emma!

-          Legyél ott velem! – felkászálódott, és én nagyon lassan, óvatosan magamhoz vontam, fejét a mellkasomra hajtottam. – Lehet, hogy azt gondolod, erős vagyok… amikor velem vagy igen! De nélküled… semmi vagyok! – fejét lehajtottam, úgy hüppögött mellkasomba.

-          Nézz rám, szerelmem! – ujjammal kissé megemeltem az állát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Akartam, hogy lássa, igazat mondok. – Em… nemrégen te mondtad, hogy együtt mindent megoldunk. Akkor legyél velem erős! Ott leszek veled végig, és amikor majd először a karunkban tartjuk Adamet, akkor látod majd meg igazán, hogy megérte. Együtt fogjuk végigcsinálni, és van egy csomód dolog, ami a szülést könnyíti. Ez meglepi lett volna, de holnap elviszlek egy mama-papa tanfolyamra, ahol légzéstechnikákat, meg mindenféle dolgot megtanulunk, és meglásd, gyorsan kint lesz!

-          Oké… de ha nem leszel ott…

-          De ott leszek, Em! Szerinted ki tudnám hagyni a fiam születését? Ez a kis hasbúvár tesz minket egy családdá! Aztán később már nagy családunk lesz, jó? – mély levegőket vett, és a nyakamba csimpaszkodva próbált lenyugodni, bár éreztem, hogy úgy veszi a levegőt, mint akinek gombóc van a torkában. Ilyenkor jobb, ha az ember kiengedi a sírást. – Szerelmem, sírj csak, ha jól esik, én akkor is itt leszek veletek!

Em ekkor kiborult. Hangosan zokogott a nyakamba, míg én magamhoz szorítva ringattam őt. Persze, hogy gondoltam, fél a szüléstől, de nem is sejtettem, hogy ennyire. Eddig a várakozás elnyomta benne, és most minden a felszínre tört, egyszerre. Egy kicsit olyan, mikor az ember nyakába borul a bili. Kellemetlen érzés.

Nagyon lassan megnyugodott, hallottam, hogy páran megállnak az öltöző ajtaja előtt, de senki nem zavart meg minket. Végül megkérdeztem, hogy maradjunk e az éjszakai fürdőzésre, de nem akart, viszont az újdonsült pár estére is itt marad turbékolni. Nem mentünk már többet fürdeni, lezuhanyoztunk, és összeszedve a cuccinkat bepattantunk a kocsiba. Jake majd taxit hív, ha haza akarnak jönni, bár még az is megfordult a fejükben, hogy kivesznek egy szobát.

Gyorsan hazamentünk, Emma bedőlt az ágyba, és én is nem sokkal utána elaludtam. Átkaroltam őt, frissen mosott haja illatát lélegeztem be, és hamarosan elaludtam.

Másnap reggel Emma megint nem volt mellettem…

Mióta megtörtént a „baleset” azóta különösen zavar, ha reggel máshol kószál. Mindig olyan fura érzésem támad, hogy oka van annak, nincs mellettem. Talán paranoiás vagyok, kicsit túlságosan is, de szerintem ez érthető, ha az ember a menyasszonyát mindennél jobban szereti, ráadásul terhes!

Hát magamra kaptam egy laza szürke gatyát, de felsőt nem vettem fel. Egyrészt túl meleg volt, meg persze Em szereti, ha nincs rajtam felső. Elindultam a babaszoba felé, de a dolgozóban találtam rá. A gép előtt ült, és valamit nagyon nézett.

-          Óh, szia! – köszöntött mosolyogva, és csókot nyomtam szájára.

-          Jó reggelt, Szerelmem! Mit olvasol? – szememet végigfuttattam a képernyőn, de nem biztos, hogy látni szerettem volna az ott lévő dolgokat.

-          Hát, igen… - csak ennyit mondott a belőlem kitörő nyögésre. – De ez nem annyira durva, volt már rosszabb szülés is!

-          És miért nézed? – tettem fel a körtői kérdést, de azonnal felelhettem volna magamnak, mert tudtam a választ.

-          Fel kell készülnöm. És neked is. – ártatlanul nézett rám, megrebegtette pilláit, majd nagyot sóhajtva húztam oda még egy széket.

-          Szerintem a mai reggeli törölve…

Miután végleg elegem lett ezekből a dolgokból és reménykedtem benne, hogy Emma is „megunta”, elcsábítottam a gép elől a mama-papa tornával.

Tízkor kezdődik, és most van kilenc óra, vagyis lassan szedelőzködni kellene. Ugyan abba a táskába pakoltunk, amibe tegnap, Em egy türkiz harisnyát, egy cicagatyával, és egy fekete ujjatlannal, én pedig tehetetlenül álldogáltam a szekrény előtt… Végül én is egy ujjatlant és egy melegítőgatyát vettem fel, és már indultunk is.

Annyi kismama és kispapa volt ott, hogy alig lehetett megmozdulni, de aztán külön csoportokba osztottak minket. Mi kaptuk először a tornatermet, aztán később csere, és az udvaron leszünk. Először egy óriási labdán tanultuk meg a vajúdási pozíciókat, aztán egy kis nyújtás következett. – A légzéstechnikákkal is megvoltunk, tanultunk legalább ötöt, és kimentünk a szabad levegőre, ott egy kicsit jógáztunk, aminek nem láttam túl sok értelmét eleinte. A kurzust tartó nő elmagyarázta a jóga lényegét, és hasznát, majd bemutatott egy-két alap dolgot, ami megkönnyíti mind a terhességet, mind a szülést.

Két órán keresztül tornáztunk, bár jóformán Em csinálta a gyakorlatokat, mert ez kifejezetten terhes torna, én csak megfigyelőként voltam ott. Volt pár gyakorlat, amibe nekem is be kellett szállnom, de az szinte semmiség volt. Megtámasztani, masszírozni, tartani, mindenféle apróság. Em holtfáradtan vánszorgott vissza az öltözőbe, amikor vége lett az órának, aztán kicsit kifújta magát, ivott egy keveset, és hazamentünk.

Lena és Jake éppen akkor ténfergett haza, álmosan, de mindkettőjük arcán mosoly ragyogott. Cinkosul egymásra kacsintott Emma és Lena, majd „észrevétlenül” az emeletre párologtak, hogy jól kibeszélgessék magukat. Jake engem nézett, és valamit nagyon mondani akart.

-          Na, milyen volt a fürdő? – dobtam neki egy almát, és a sajátomba beleharaptam. Figyeltem a vonásait, a reakcióját, mert bármennyire ismerem, és becsülöm a haveromat, Lena akkor is a húgom.

-          Szuper… - nyögte kis, és az ajtó felé indult.

-          Hova mész, Jake?

-          Be kell mennem a kórházba, tudod, dolgozom. Aztán majd valamikor beszélünk.

-          És Lenatól nem köszönsz el? – kínosan érezte magát, én pedig gyanakvóan karba fontam kezemet a mellkasom előtt. – Biztos örülni fog neked, hogy felmész hozzá. – szegeztem neki tekintetemet.

-          Ööö… szerintem Emmával beszélget, inkább mennék. – megragadtam a karját, és mélyen belenéztem barna szemeibe.

-          Lena a húgom. Ne játssz vele, mert már így is eleget csalódott. Vagy hagyd őt békén, vagy ne is menj a közelébe, oké?

-          Haver, mi van veled? – és kilépett az ajtón, ki tudja, milyen gondolatokkal a fejében.

Már középiskolában is ezt csinálta, nem is értem, miért engedtem őt Lena közelébe. Kihasználta a lányokat, megkapta, amit akart, aztán felstrigulázza a falra, ha bejött. És neki mindig bejött…

Felszóltam Emmáéknak, hogy elmegyek lovagolni, pár óra múlva jövök, és kimentem a kedvenc lovamhoz. Még gyerekkoromban adtam neki a nevét, szerintem nagyon is illett rá. Ahogy magabiztosan vágtatott apám alatt, és ügyesen kerülgette az akadályokat megfogalmazta bennem a nevét. Gyerekfejjel ez volt a leglogikusabb név. Villám.

Aztán mindenki Villámnak kezdte hívni, de már megöregedett, majdnem harminc éves. Nem vágtatott már régóta, és nem is akartam hajszolni.

Ahogy az istálló felé haladtam, lábamon a lovaglócsizmával, és épp a fejemre ügyeskedtem fel a kobakomat, meg is láttam Villámot, de valami nem volt rendben vele. A földön feküdt, és mellette volt John, a gondozója.

-          Mi történt? – rohantam oda, és megsimogattam Villám fejét.

-          Három napja nem evett semmit, és nagyon leromlott az állapota. Ki is hívtam az orvost, de már ő sem tudott segíteni rajta… sajnálom, Erik!

-          Szóval meghalt. – összeszorítottam az állkapcsomat, így igyekeztem visszafogni a kitörni készülő érzelmeket. Meghalt, meghalt… Visszhangzott a fejemben, mint valami kísértés, és a szememet is össze kellett szorítanom egy pillanatra. – John, kérlek, intézkedj.

-          Persze.

Egyenesen a házba mentem, de fel a emeletre már nem jutottam. Megállított a bárszekrény hívogató szava. Egykét röviditaltól még nem lesz bajom – gondoltam, és kiöntöttem az első pohár wiskhey-t.

A negyedik pohárnál abbahagytam, mert Emma megjelent a lépcsőfordulóban. Gyanakvóan nézte a kezemben lévő poharat, és leült velem szemben. Elbambultam, egyenesen vissza a gyerekkoromba. Mikor Villámot még az enyémnek mondhattam…

19. fejezet

Sziasztok!

Azért hoztam kicsit később a fejezetet, mert jövő héten osztálykirándulás lesz, és nem fogok tudni írni egy darabig :) vagyis a következő fejezet csak egy hét múlva fog jönni, legjobb esetben.

Jó olvasást mindenkinek!

Miután befaltam egy nagy adag salátát, és egy rakat mézes szezámos csirkét, jött a desszert. Erik csodálkozva nézte, mennyit meg bírok enni, de nem szólt semmit, csak mosolygott. Egy szelet dobostorta, és egy pohár kakaó volt a vacsora befejezte.

Gyorsan lezuhanyoztam, olvasgattam a Mama-baba hetilapot, de nem sokkal ez után el is aludtam.

Később óriási viharra ébredtem, villámlott, mennydörgött, hogy szinte beleremegett az egész ház. Adam is félt, érzetem, hogy mozgolódik, és kalimpál aprócska lábaival. A következő dörgést már nem vártam meg, belebújtam a köntösömbe és a papucsomba, majd átmentem a dolgozó szobába.

Erik nagyban pötyögött az asztali gépen, amikor besétáltam.

-          Nem túl jó ötlet most gépezni! Vihar van, és tönkrevágja a gépet. – a bőr huzatú karosszék mögé sétáltam, és arcomat borzos hajába temettem, kezemet pedig mellkasára csúsztatta.

-          Tudom, de muszáj… bár, ha átrakom a lap-topomra, akkor nem fog elszállni. – rámentette az apró adathordozóra, majd megint pötyögött valamit, és kikapcsolta a gépet.

-          Valamikor aludnod is kellene, nem? Holnap olyan leszel, mint egy zombi, és ha megharapsz engem, akkor visszaharaplak! – búgtam a fülébe, mire nyelt egyet.

-          Sajnálom, szívem, de nem tudok lefeküdni! Muszáj megcsinálnom ezt a pályázatot! Tudod, milyen a főnököm, annak ellenére, hogy én vagyok a legjobb munkaereje, gondolkodás nélkül ki fog rúgni, ha nem készülök el időbe. – felnyögött, és két kezébe temette az arcát, én pedig megmasszíroztam a hátát.

-          Semmi baj! Ágyban nem tudod írni? Előbb akkorát csattant a villám, hogy felébredtem. És Adam is. Érzem, hogy fél… - megfordult a székkel, két kezét pocakomra csúsztatta, összeráncolta a homlokát, én pedig figyelmesen vártam a folytatást.

-          Ne félj, Adam! Apa és anya is itt van, semmi baj! – mormogta, pocakomat simogatva. Még egy puszit is nyomott oda, ahol állításom szerint Adam feje volt, a köldököm alatt.

-          Szerinted jó szülők leszünk? – ráncoltam a homlokomat, és hangot adtam kimondatlan félelmeimnek. – Mármint… oké, hogy elolvastuk a könyveket, internek, Jake is beszélt velünk, de…

-          Nyugi, Em! Másoknak sem volt tapasztalatuk, és belejöttek, ugye? – felállt, zsebébe csúsztatta a fekete pendrive-ot, és hüvelykujjával megsimogatta az arcomat.

-          Igen, de…

-          Emma, mi is bele fogunk jönni! Már annyi mindent megoldottunk együtt! Ezt is meg fogjuk, és itt van Lena, Jake, és Mason is. – próbált megnyugtatni, de nekem a félelem gombóccá vált a torkomban. Megpróbáltam elfojtani, visszatoloncolni agyam leghátsó szegletébe, de eluralkodott rajtam. Aztán egy újabb villámcsapásnál kitörtem, pont, mint egy vihar.

-          Semmit nem tudok! Az ég egy adta világon semmit! – sírtam Erikbe kapaszkodva, ő pedig kitartóan simogatta a hátamat, majd elővette a telefonját. – Mit csinálsz?

-          Sss… - csitított.

Elindított egy ismerős számot. Pár hónappal ez előtt erre táncoltunk. Vivaldi, az egyik kedvencem szólt a telefonból.

Miután kissé összeszedtem a magamat, visszakísért a szobába, majd bekapcsolta a lap-topot. Egy ideig figyeltem, hogy mit ír, aztán újra elnyomott az álom.

Elég sokszor felébredtem az éjjel, de Erik már régen aludt. Figyeltem az arcát, és újra elnyomott az álom. Amikor utoljára felébredtem, sehogy nem tudtam visszaaludni, pedig a bárányszámolást is bevetettem. Egy ideig forgolódtam, de sehogy nem volt jó az óriási pocakom miatt.

Végül feladtam. Kimásztam az ágyból, mire Erik mormogott valamit, de nem ébredt fel teljesen. Lábujjhegyen indultam az ajtó felé, hogy kisurranhassak a folyosóra. Persze mindig akkor recseg a parketta, ha csendben akarok kimenni. Már hajnalodott, vörösen világította meg a tájat, előcsalogatva a madarakat rejtekhelyükről. Csicsergéssel köszöntötték a reggelt, míg a nap egyre magasabbra mászott, végül már látszott a teteje. Ezt már a konyhából néztem, egy pohár forró teával a kezemben. Élveztem a napfény simogatását, ahogy a bőrömön táncoltak a sugarak. Visszagondoltam az éjjeli kitörésemre, amit sehova nem tudtam tenni… én is tudtam, hogy majd belejövünk, de annyira kilátástalanul éreztem magamat, hogy a könnyek közé menekültem. Keserűen felnevettem, és a nappaliban lévő bőrfotelben ültem le. Felhúztam a lábaimat, amennyire lehetett, majd újra elnyomott az álom, ami előbb még sehogy nem akart eljönni értem.

-          Emma? – kérdezte szerelmem aggódón, mikor nem nyitotta ki a szemem a szólongatásra.

-          Hm? – nem bírtam semmit sem mondani, olyannyira fáradt voltam.

-          Gyere, menjünk fel! – felnyögtem, és igyekeztem visszakerülni a valóságba. Hagytam, hogy kisimítsa szőke fürtjeimet az arcomból, és keze után nyúltam. Arcomra simítottam, nem engedtem, hogy elmenjen. – Drágám, menjünk fel! Még csak hat óra van!

-          Oké… - motyogtam holtkórósan, és felküzdöttem magam a fotelből.

-          Miért jöttél le?

-          Nem tudtam aludni, pedig számoltam bárányokat is… - szerelmembe kapaszkodva óriásit ásítottam, és próbáltam összekaparni egy épkézláb mondatot. Igazából azt sem tudtam, mit beszélek…

-          Miért nem keltettél fel? – ekkor már az ágyban feküdtem, Erik pedig eligazította rajtam a takarót.

-          Túl édesen aludtál. – ez volt a leghosszabb mondat, amit ebben az állapotban képes voltam összerakni, így csak odakucorodtam a mellkasához, és próbáltam megfelelő pozíciót keresni a hasamnak. – Jaj…

-          Mi az? – mormogta fülembe nyugtatóan, de én kimásztam az ágyból.

-          Mosdó…

Mikor visszaértem Erik már aludt. Csendben elmosolyodtam, és bemásztam mellé, majd újra mellkasára hajtottam a fejemet.

Sehogy nem tudtam visszaaludni, de nem akartam megint felkelni. Túl békés volt minden, hát csak hallgattam a madarakat, és gondolkoztam a jövőnkön. Gondolkoztam Adamen, Lenan, és hogy kit fog választani, de legfőképpen a közeli szülés foglalkoztatott… Igaz, beszéltem már erről Lenaval, nem egyszer, nem kétszer, de még mindig féltem tőle, de szerintem ez tök átlagos dolog…

Nyolc óra környékén a mellettem fekvő mamlasz ébredezni kezdett, és én végigcirógattam ujjaimmal kissé borostás arcát. Ekkor Rony lustán sétált be a szobába, felugrott az ágyra, én elnevettem magam, Erik pedig tüsszentett. A cica megcsiklandozta farkával az orrát, és szerelmem fejéhez telepedett.

-          Rony, menj le az ágyról, ez nem a te területed! – mondtam nevetve, és elhessegettem.

-          Pontosan, ez a miénk! – csókot nyomott a számra, magához húzott minél közelebb, egy kicsivel később elhúzódott. Beleszagolt a levegőbe, majd elfintorodott. – Macskakaja szag van, Rony!

-          Na, most már tényleg! – felkeltem, magamhoz vettem a cicát, és leraktam a kosarába. – Ne szőrözz össze mindent, légy szíves!

-          Mikor ébredtél?

-          Nem is tudtam visszaaludni egyáltalán. Téged néztelek! – felvettem egy laza, fehér ujjatlant, és egy rövidgatyát.

-          Mit kerestél lenn a nappaliban? – fel akart kelni, de én visszanyomta, és beletúrtam kócos hajába, csókot leheltem ajkaira. – Nem kelhetek fel?

-          Most én hozok reggelit neked! És az első kérdésedre a válasz, nem tudtam aludni, és lementem a konyhába. Aztán mégis elbóbiskoltam – felvettem egy fehér topot, egy tengerzöld laza felsővel, és egy khaki sortot.

-          Köszönöm, Szerelmem! És mit szólnál, ha elmennénk a közeli strandra. Döglesztő meleg van, és nem nagyon lesz lehetőségünk kimozdulni az elkövetkező időkben. Használjuk ki! – élvezettel magyarázta, és én is kedvet kaptam.

-          Oké, de kettő után indulunk, és viszünk naptejet! Mit szólnál ahhoz… ha elhívnánk Lenat, és Jaket? Mason ma nem lesz itt, hazament. – rukkoltam elő egy plusz ötlettel-

-          Jó ötlet. Nem tudom mi lesz ebből a… Lena – Jake - Mason háromszögből!  - ebben igaza volt, de én ekkor ár az ajtón kívül voltam. – Elkezdek összepakolni! – kiáltott még utánam.

-          Ó, szia Lena! Nincs kedved eljönni velünk az élményfürdőbe? Hozhatnád magaddal Jaket is… - fülig pirult, és lesütötte a szemét, én pedig elnevettem magamat. – Ne legyél zavarban, Lena! Ez egy teljesen normális eset… lenne, ha csak egy valaki lenne oda érted.

-          Mason ki fog akadni, ugye? – magamhoz öleltem, és próbáltam megnyugtatni.

-          Ez egy remek lehetőség, hogy kicsit jobban össze… ismerkedjetek!

-          Jó, akkor felhívom. De Mason erről ne tudjon, kérlek. – szemével könyörgött, én pedig mosolyogva bólogattam. – Egyébként hogy vagy?

-          Hát nem is tudom… éjszaka rengetegszer ébren voltam, egyfolytában WC-re járkálok, bőgök, és Dallast nézek! Mi jöhet még?

Felvittem Eriknek a reggelit, majd mi is bekaptunk valamit Lenaval, egész végig a pasikról dumáltunk. Összepakoltuk a cuccunkat, fürdőruhát válogattunk, és egy igazi csajos délelőttöt tartottunk. Minden volt, aminek lennie kellett. Film, körömlakk, újságok…

Egy óra körül megjött Jake, és dagadt a mellkasa a büszkeségtől, hogy Lena nem Masont hívta, hanem őt. Erikkel kocsikról, és motorokról, hangfalakról beszélgetett, míg mi kimentünk a nagy fa alá.

-          Hogy állsz vele? – kérdeztem Lenatól, de csak később esett le neki, hogy kire gondoltam. Jake volt a beszélgetésünk tárgya.

-          Jake… hát nem is tudom. Persze bejön, talán kicsit jobban is, mint Mason, de félek, hogy megint úgy járok, mint Jeremyvel. És te is tudod, ő milyen volt!

-          Jeremy egy patkány volt! Ne gondolj rá, Lena, inkább élvezd ki, hogy megszabadultál tőle. – mondtam haláli nyugodtsággal, mélyet szippantva a friss levegőből.

-          Megpróbáltam, de megpecsételt az az eset… ne tudd meg, terrorban tartott! Fenyegetett folyamatosan. – nyökögte zaklatottan, és megjelentek a könnyek a szemében. Jake felénk intett, de Lena ezt nem vette észre, mert arcát a tenyerébe temette. Csendben felálltam, és Jake fülébe suttogtam.

-          Itt a lehetőség, vigasztald meg! – elvigyorodott, és megérintette a vállamat.

-          Köszi. – tátogta.

Leült Lena mellé, és mellkasára vonta. Csendesen elmosolyodott, hozzá bújt, majd ringatózni kezdtek egy néma zene ritmusára.

Eriknek helyzetjelentést adtam, majd felmentem összepakolni a cuccaimat, elővettem a kedvenc kismama fürdőruhámat, és visszamentem. Szerelmem épp szendvicseket csinált, majd amikor végzett az utolsóval is, Lena és Jake kézen fogva jöttek be. Egymásra pillantottunk Erikkel, majd elmosolyodtunk, és beültünk a kocsiba. Lena és én hátul beszélgettünk az út során, megtárgyaltuk az idei év fürdőruhadivatját, aztán odaértünk. Hát mit ne mondjak, elég nagy hely volt.

Erik megvette a jegyeket, de Jake ragaszkodott, hogy legalább a sajátját hadd fizesse ki, ha Lenaét nem teheti. A nagy előcsarnokból nyíltak a fürdők, összesen tíz terem belső fürdő volt, és kettő teraszfürdő.

Gyorsan átöltöztem a matrózcsíkos felsőjű, és fehér alsójú bikinimbe, majd megvártam Lenat, aki a kötőkkel vacakolt. Szinte a lélegzetem is elállt, amikor kilépett az öltözőből… hihetetlenül szép alakja volt, a bőre napbarnított, és neki is hasonló fürdőruhája volt, mint nekem, csak barna-piros-fehér volt.

-          Mehetünk? – kérdeztem gyorsan, majd felkapva a tatyómat kinyitottam az ajtót. Jake és Erik már ott ált, mindkettejük kicsit el volt képedve rajtunk. Erik a fülembe suttogott, miközben magához vont, derekamat ölelve.

-          Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam, Szerelmem! – bazsalygott, mire fülig pirultam. Jake még mindig tátott szájjal nézett, mire Lena kacéran szólt oda neki.

-          Elfelejtetted becsukni a szádat. – majd megindult, Jake nevetve követte őt. – Emma, majd megkeresünk titeket, oké?

-          Jó! – vágtam rá, és összefűzve ujjainkat Szerelmemmel elindultunk az egyik terem felé

-          Ez a kedvencem, mindig itt fürödtünk a szüleimmel. – elmélkedett Erik, mikor besétáltunk a vízbe. A törölközőket a napozóágyon hagytam, a táskámmal együtt. Erik az ölébe kapott, ráfektetett a víztükörre, és csókot lehelt arcomra. Csak páran voltak a vízben rajtunk kívül, de ők a jakuzzi részében lubickoltak.

-          Hiányoznak? – kérdeztem nyakába csimpaszkodva, miközben ő kezét bolygónyi pocakomra helyezte.

-          Nehéz kérdés… Ha nem veszekednénk folyton, akkor igen, de így nem igazán. Ők hagytak el minket. Ez van, ilyen az élet. – megpróbált mosolyogni, de csak egy grimaszra futotta tőle. Bánatosan simítottam végig frissen borotvált arcán, és tanakodtam, hogy mit lehetne tenni.

-          Mit szólnál, ha egyik este elhívnánk a szüleidet vacsorázni, egy másik este meg az enyémeket? – vetettem fel ötletként.

-          Szerintem várjunk még pár hetet… Élvezzük ki a nyugalmat, amíg lehet. Csak vita lesz belőle, ha anyámék hazajönnek. – bosszúsan felhorkantott, de én nem hagytam annyiban.

-          Szívem, ők a szüleid, és Adam nagyszülei! Muszáj lesz egyszer találkozni velük. – győzködtem a fülébe suttogta. Lábaimat csípője köré fűzve lebegtem a vízben.

-          Jól mondod, egyszer, majd, lehetőleg a távoli jövőben. – most már tényleg mérges voltam.

-          Erik, hagyd abba! Két hetet kapsz rá, hogy felkészülj, és utána elhívod őket vacsorázni hozzánk, utána pedig az én szüleimet. Vita lezárva. – bosszúsan szusszantottam, és lemásztam róla. Igazándiból dühös voltam! Nem menekülhet el a előlük, hiszen mégis csak a szülei.

-          Drágám, ne legyél mérges! – mormogta a fülembe.

-          Nem hiszem el, hogy nagyobb akadályokon képes vagy túljutni, egy semmiség elől pedig elmenekülsz! – karomat nyaka köré fűzve húztam magamhoz még közelebb, miközben ő nyakamról csókolta le a vízcseppeket.

-          Igazad van! Akkor… két hét múlva szólok neki, úgy jó?

-          Ne nekem akarj ezzel megfelelni! Magad, és a fiad miatt hívd el őket! – mint egy megerősítésként, Adam szelídeket rúgott. – Erik, hamarosan szülők leszünk, és utána már sokkal nehezebb lesz! Egy csecsemővel bemutatkozni nem épp megnyerő, sőt, ezt a lépést már sokkal előbb meg kellett volna tennünk! - a tenyerét pocakom tetejére helyezte, és összevont szemöldökkel tanulmányozta megszelídült vonásaimat. 

18. fejezet

Sziasztok!
Az új képek ehhez a fejezethez tartoznak már, illetve a második feléhez.
Az időbeni ugrás oka pedig, hogy nem tudtam volna mivel kitölteni a napokat, de két hónap nem hosszú idő, még így is vissza van három hónap :)
Mindenkinek jó olvasást és nagyon jó hétvégét! Kiránduljatok sokat, és legyetek friss levegőn, itt a nyár! :D
Puszi: Evalight

Claire szerelmem nyakában ült, én pedig kinyitottam a kertre néző ajtót. Elmentünk a közeli tisztásra, és ott leültünk a fapadra. Claire szaladgált a fák között, apró kezével pillangókat kergetett. Nyugodtan ültünk, élveztük a napfényt, ráadásul Adam is mozgolódni kezdett.

-          Nézd, felébredt! – mutattam pocakomra, és hagytam, hogy Erik a fülét odahajtsa.

-          Szia, Adam! – a pici szelídeket rúgott, miközben szinte hullámzott a hasam.

-          Miért olyan nagy a hasad? – Claire jött közelebb, miközben egy botocskát és pár szálfüvet tartott a kezében. Szerelem elvette a fejét, de az egyik kezét Adam fölé csúsztatta. Elgondolkodó arcot vágott… mit lehetne mondani?

-          Mert kisbabám lesz! – mondtam, mire Claire szintén elgondolkodott. Nem kérdezett többet, visszament a fák közé. – Ne kóborolj el, Claire! – kiáltottam még utána.

-          Emma… úgy terveztem, augusztus huszonötödikén lesz az esküvő. – kezdte mondandóját, én pedig nem tudom, miért érezte magát kínosan.

-          Tökéletes lesz, szerelem! – csókot nyomtam szájára, majd megborzoltam kócos haját.

-          Lassan el kéne kezdeni szervezni… mármint, most van március huszonhét, és van öt hónapunk, és a baba is hamarosan jön…

-          Addig még van négy hónap! – ujjammal felemeltem kissé lehajtott fejét. – Mi a baj, szívem? – aggódón néztem rá, ráncolt homlokát megérintettem ujjaimmal, és próbáltam kitalálni, mi lehet a baj.

-          Én sem tudok semmit a babákról! Igaz, hogy minden meg van, amire szükségünk lehet, de ettől még nem fogom tudni, Emma! – nagyot sóhajtottam, miközben a fejét ölembe hajtotta, úgy dőlt végig a padon.

-          Szerinted én?

-          Az más, te fiatalabb vagy, és benned legalább az ösztön megvan rá, mit hogyan kell csinálni. Nekem tényleg fogalmam sincs semmiről. – kezemmel arcát simogattam, és próbáltam kifejezni magamat.

-          Emlékszel, mit kértem fél órával ezelőtt? Hogy belevetjük magunkat a témába, ugye? Akkor nincs értelme aggódni, Erik, hiszen négy hónap…

-          Vagy három.

-          Hosszú idő! – úgy folytattam mondandómat, mintha nem is szólt volna közben. – Ki mondta, hogy elsőre jók leszünk szülőknek? Majd belejövünk, együtt! Eddig is mindent megoldottunk, és ezután is meg fogunk! Az már haladás, hogy tudom, hogyan kell tartani egy babát! – nevetve formáltam bölcsőt karjaimból, és Erik is ugyan így tett…

Körülbelül fél órán át élveztük a napfényt, aztán beborult az ég, és szemerkélni kezdett az eső. Claire azonnal visszaszökdelt hozzánk, és együtt indultunk a ház felé. Egy kicsit meg is áztunk, de ezen a friss ruhák gyorsan segítettek. Felmentem abba a szobába, ahol megköszöntöttek, és kivettem a cicát a dobozból. Selymes szőrét simogattam, játszottam vele, eközben Erik is feljött. Egy ideig nézett engem, aztán leült mögém, és magához húzva cirógatta az arcomat. Felpillantottam rá néha, békés mosoly játszott arcán, és elvette az egyik könyvet.

-          Ezt hallgasd! A terhesség alatti hátfájás oka az is lehet, ha túlterheled magad. – olvasta fel az egyik részletet a könyvből. – Szóval tessék vigyázni magadra!

-          Azt igazán nem mondhatod, hogy túlterhelném magam. Jóformán egész nap nem csinálok semmit. – felültem, és felvontam a szemöldökömet.

-          Akkor… alvászavar a terhesség alatt…

-          Na, ez meg egyáltalán gond nálam! – felnevettem, hogy menyit alszok, és én is belepillantottam a könyvbe, miközben a cicát a kezembe vettem. Lepillantottam rá. – Mi legyen a neve?

-          Hát, ezt neked kellene eldöntened, Em! – Mason hívott így régebben, de úgy látszik, Erik is átvette.

-          Mit szólsz a Mia névhez? – megvakargattam a hasát, és a nyakát.

-          Mia, mint Miau? – felnevetett, majd nagyot sóhajtva újra fellapozta a könyvet.

-          Legyen Rony! – nem felet, szemöldök ráncolva olvasta az egyik cikket. Feltérdeltem, lassan mögé másztam, és átöleltem a nyakát. Ajkammal végigsimítottam arcán, mire egyből felkapta a fejét.

-          Bocs, mit mondtál? – kicsit felgyorsult a légzés, de én még mindig kényeztettem.

-          Jó lesz Rony? – kuncogva fogadtam szerelmem korábbi reakcióját, és államat a vállán nyugtattam.

-          Tökéletes! Ezt nézd, mit találtam. Felbontja hetekre a terhességet. Nekünk a tizenkilencedig hetet kell nézni már, ugye? – büszkén mosolygott rám, és a könyvre mutatott.

-          Igen, azt hiszem. Tegnap lettem tizenkilenc hetes. – nyugtáztam szerelmem állítását.

-          Akkor nézzük. Most lesz a második ultrahang, és leírja, mi minden vizsgálat lesz. Adam most 22 centis, és 250 grammos. Hm… már egész nagy. – olyan lelkesedéssel olvasta fel az adatokat, hogy muszáj volt mosolyognom.

-          És megjelennek a maradandó fogak kezdeményei is. – tettem hozzá, szintén a könyvből.

-          A huszadik héten már hall hangokat, meg tudja különböztetni az anyukája hangját a többi zajtól. Hirtelen, hangos zaj hallatára megijed, ilyenkor erőseket rúg. – hát akkor még egy hét, addig felkészülök a fájdalmas mozdulatokra.

-          És 25 centis, 300 grammos lesz.

Egy ideig még olvasgattunk egy darabig, aztán odasétáltam az ablakhoz, néztem a szakadó esőt. Ahogy a cseppecskék kergették egymást, úgy száguldottak a fejemben a gondolatok. Lehunytam a szememet, és bezárkóztam. A saját gondolataimmal vettem körül magamat, nem foglalkoztam semmivel a zavaros világból, csak az én kis családommal. Elképzeltem Adamet, amint szőkén játszik az udvaron… megnyugtató érzés volt hasamra simítani a tenyeremet, és gyengéden elmosolyodtam. Biztosan boldog lesz, hiszen mindenki szeretni fogja, és én is mellette leszek.

Nemrégen még beletörődtem, hogy nélkülem fog felnőni, és hogy Erik is kénytelen lesz nélkülem élni, de… rájöttem mennyire szeretem őket. Talán nem is rájöttem, hanem felfogtam a szeretet tényleges értelmét. Nem gyülekeztek viharfelhők az égen, láttam tisztán az én saját, képzeletbeli égboltomat. Aztán rájöttem, hogy eső nélkül nincs szivárvány, így hát odaképzeltem egy aprócska, ártatlan bárányfelhőt. Cseperészett az eső, ártatlanul mosta végig a fákat. Pillangók kergetőztek, és mintha már nem is a valóságban lettem volna.

Ha nem érzem meg az ölelő karokat, talán még szivárványt, és tündéreket is látok, de visszatértem a valóságba. Jelenleg még kellemesebb volt a valóság, mint a képzeletem. Kellemes bizsergés futott végig a hátamon, ahogy éreztem, szerelmem lágyan megérinti ajkával a nyakamat. Tudta, hogy ez volt a gyenge pontom, és ezt kihasználva csábított el, mint mindig, és repített a fellegekbe. Megfordultam, mire kergetőzni kezdtek ajkaink, mindig újabb keringőre hívta a másikat, egy néma zene ritmusára.

Egymásba kapaszkodva, egy pillanatra sem hagytunk fel a csókkal, míg behátráltunk a szobánkba, és kezdetét vette egy gyönyörű nap gyönyörű befejezte.

Két hónappal később.

-          Minden megvan akkor? – kérdeztem Eriket, aki éppen begyömöszölt három pár zoknit a szülős táskámba.

-          Szerintem igen. – gyorsan átfutotta a listát, amit a netről nyomtatott kis, és összevonta a szemöldökét. – Igen, megvan minden.

-          Mindegy, úgyis van még tíz hetünk, még rengeteg idő. – nagyot sóhajtotta szerelmem fintora láttán, és karomat Adam köré fontam. Már nagyon nagy volt, a régi ruháim nem voltak jók rám, de Erik elhalmozott egy csomó mindennel. A legkényelmesebb kismamaruhákban járkáltam egész nap…. bár a járkálás túlzás, mivel Jake megtiltotta, hogy túl sokat legyek talpon.

-          Hidd el, hamar le fog telni. – felkelt az ágyról, és berakta a gardróbba a narancsszín táskát, és elővett egy baba kék színűt. Ez lesz Adam cucca.

-          Segítesz kiválasztani a ruhácskákat? – kiáltottam be a gardróbba, mert megint eltűnt. Ezzel csak ezt értem el, hogy Adam óriásit rúgott. – Ah…

-          Mi a baj? – azonnal ideszaladt, és kezét arcomra simította.

-          Megijesztetem a fiunkat, és nemtetszését egy rúgással fejezte ki. – kikászálódtam az ágyból, mosollyal az arcomon.

-          Em, ne ijesztegess! Se őt, se engem, mert komolyan, egyszer szívrohamot kapok. – nagyot sóhajtva átölelt, magához húzott, amennyire csak tehette, és a fülembe mormogott. – Szeretlek titeket!

-          Mi is téged, szerelmem! – kéz a késben mentünk át az immár kész babaszobába, ami mindennel fel volt szerelve, a babaőrtől, a jelzőfényen át, a légzésfigyelőig mindennel.

-          Három hónap múlva a feleségem leszel, szóval szokj hozzá a gondolathoz, hogy férjhez mész, mert miután Adam kint lesz, már nem lesz időnk nagyon magunkra. – kivett a kiságyból a gumikacsát, és megnyomta. Felnevettem a sípolós hangon, és kihúztam a legfelső fiókot.

-          Majd két pelenkacsere közben jut idő ránk, nyugi. – besurrantam a fürdőbe, de azért hallottam, amint Erik kiküldi Ronyt a szobából.

-          Rony, menj innen! Ez nem a te területed, ez Adamé. Nem szabad, hogy itt legyél! Na, ne nézz így rám, tudod, hogy imádlak, de most már tényleg. – és itt gondolom kiment, mert Erik abbahagyta a beszédet. Mire kiértem, két kombi dressz volt a kezében. – Melyik legyen? Kék, vagy fehér?

-          Rakd be mindkettőt. Sapit, zoknit, pelust, és baba olajat a középső fiókban találsz. Na, Adam! Ez már tényleg fáj! – pedig csak a lábacskáit mozgatta. Máshogy már nem nagyon tudott mozogni, nem csoda, hisz már 1600 grammos, és 39 centis volt.

-          Bizonyára focista lesz! – felnevetett, én pedig megborzoltam a haját. – Ezt most miért kaptam?

-          Mert imádom a hajadat. Sőt, imádlak, úgy ahogy vagy! – puszit nyomtam a szájára, és elvettem tőle a fürdetőt.

Miután Adam csomagjával is készen voltunk, a mózeskosarat, és a babakocsi tartozékait megkerestem, és összeszereltük. Hihetetlenül olcsón vettük mindennel együtt, és a színe is kellemes volt, egyaránt jó kisfiúnak, és kislánynak is. A narancssárga alapon futott fel az oldalán fehér indaszerű valami, és tekeredett egészen a másik oldalig.

Kikupálódtam az összerakással kapcsolatban, és viszonylag könnyű is volt összerakni, csak egy kattanás, és máris indulhat.

Rövid időn belül előkerült Lena, Jake, és Mason is. Mindketten odavoltak Lenaért, és neki döntenie kellett, de az az igazság, hogy nem tudott. Talán nem ismerte őket eléggé, bár két hónap hosszú idő. Bár csak a bátyámmal randizott, de Jake is el akarta hívni őt… Lena el is akart menni, de aztán kicsit leesett a cukrom, és rosszul lettem.

De most már semmi baj, a dokival konzultáltunk egyet, mondta, hogy pihenjek sokat, és én be is tartottam.

Békésen néztem, ahogy Erik összeszereli a sportkocsit is, aztán rápillantottam a nagyórára.

-          Már hét óra van? – felnyögtem, és hagytam, hogy szerelmem felhúzzon a fotelből. Adam megint mozogni kezdett, ami most már nem volt annyira kellemes élmény. Azt hittem, az egyik mozdulatnál szétszakad a hasam.

-          Mit kérsz vacsorára? Van csirke, kínai kaja, vagy salátát, vagy esetleg mindenből egy kicsit? – kiterelt a szobából, egyenesen le a konyhába, és az asztalhoz ültetett.

-          Hm… te mit eszel? – kérdeztem, és mérlegelni próbáltam a bizonyos ételek iránti vágyamat.

-          Kínait és salátát. Tudod, hogy ez a kedvencem! – csókot nyomott halántékomra, és elővette az alufóliával fedett tányérokat.

-          Akkor eszek én is azt.