Epilógus

Sziasztok :) 

Tudom, hogy régen nem hoztam frisset... de egy gödörből másztam ki, mivel úgy gondoltam, titeket nem igazán érdekel ez a történet, ha meg írom elolvassátok, ha nem akkor meg ez van... Én ezt nektek írom, ha nincs ré igény, akkor azt írjátok meg nekem, kérlek!!!

Hát... ezzel véget ér az első könyv. Ha van igény rá, akkor a javított verziót is fel fogom tenni, ami sokban eltér, mint amit ti olvastatok. Az a tervem, hogy kinyomtattatom a könyvemet, csak magamnak, és kölcsönadom majd az engem körbevevő emberkéknek. Kérlek titeket, hogy segítsetek fejlődni, és írjatok nekem, miben kéne fejlődnöm. Kommentet, vagy e-mailt küldhettek, e-mailom: evalight97@gmail.com 

Jó olvasást nektek! :)

Döbbenten néztem rá. Eriknek van egy másik gyereke? Biztos nem tudott róla, azért nem mondta nekem. Erik óvatosan rám pillantott, majd széttárta a karjait. Az ölébe ülve bújtam a nyakába. De hát ez nem volt tervben! Én szerettem volna három gyereket, három sajátot.

De így már nem volt mit tenni, mert árvaházba csak nem mehet! Arra én nem lennék képes. Nincs rosszabb, mint az árvaház.

-          Szóval… van egy gyereked. De nem tudtál róla, hogy… van, ugye?

-          Nem, sejtelmem sem volt róla.

-          És ki az anyja? – kérdeztem óvatosan, mire Erik nagyot sóhajtva eltolt magától, és a szemembe nézett.

-          Biztos, hogy ezt most akarjuk kivesézni?

-          Erik, egyszer mindenképpen ki kell, és nincs értelme halogatni.

-          Hát jó… Szóval egy céges bulin voltunk, és egy kicsit sokat ittunk mindketten… Aztán a többire nem igazán emlékszem. – nevetett halkan. – De másnap reggel Melinda mellett ébredtem. Aztán körülbelül egy hétig együtt is voltunk, de az egész nem volt olyan… fontos egyikünknek sem. Melinda egy nagyon furcsa, és okos lány volt. És barna szemei voltak, nekem pedig akkoriban volt az a korszakom, hogy ideál alapján kerestem valakit magam mellé.

-          És mi volt az ideálod? – kérdeztem mosolyogva.

-          Emma, komolyan ezt akarod?

-          Lassan két éve vagyunk együtt, és még nem beszéltük ki alaposan egyszer sem az ex témákat, szóval miért ne most?

-          Mert nekem ez ciki. – nevetett.

-          Miért? Miért ciki?

-          Hát, mert… nem szeretek a volt barátnőimről beszélni. De ha akarod, akkor legyen. Szóval az ideálom? – kérdezte merengve, míg én újra a mellkasára dőltem. Nem akartam, hogy azt érezze, nekem ez rosszul esik. – Magas, barna szemű, barna hajú, és sportos, nyugodt, talán egy kicsit vicces.

-          Hát, nálam egyik sem stimmel.

-          Te ehelyett gyönyörű, szőke, tengerkék szemű, pörgős és igen, vicces vagy. – lassan az ajkához érintettem az enyémet, kiélveztem minden pillanatát a csóknak, hogy aztán tovább faggathassam őt.

-          Gondoltál már arra… - kezdtem lassan, és kezemmel újra és újra végigsimítottam ölelő karján – hogy mennyire mások vagyunk? Alig hasonlítunk valamiben egymásra.

-          Nem kell, hogy ugyan azok legyenek a szokásaink, nem kell, hogy ugyanazt csináljuk. mások vagyunk, épp ezért illünk össze! – mondta halkan, én pedig egy ideig csak némán bújtam az ölelésembe. Aztán rájöttem, mi volt az eredeti célom, és kérdésekkel kezdtem bombázni őt.

-          Mikor volt először barátnőd?

-          Nyolcadik nyarán.

-          És… mi volt a neve?

-          Borzalmas volt! – kacagott. Végre felszabadultnak láttam!

-           Na, ki vele!

-          Szerintem a legrondább női név a világon, a Mirtill. – elhúztam a számat, mire Erik megint elnevette magát.

Egy ideig még beszélgettünk, Erik az összes barátnőjéről elmondott mindent, amit csak tudni akartam. Aztán én jöttem, és valóban, nekem is kínos volt egy kissé. Persze Erik visszavágott azonnal, hogy neki is kínos volt, de azért elmondta nekem. Sokat nevettünk, és majdnem hajnali egy óra volt, mire rátértünk a lényegre. Mi legyen a gyerekkel?

Erik szerintem félt felvetni az ötletet, hogy maradjon nálunk, hát én megkérdeztem, és láttam a megkönnyebbülést az arcán. Javasoltam, hogy holnap folytassuk a beszélgetést, mert igencsak fáradt vagyok, és Erik óvatosan átvitte a gyereket az ideiglenes szobájába. Csendesen kisétáltam, viszont ő maradt, és nézte, ahogy alszik. Tényleg nem volt a tervben ez a gyerek, de mi mást csinálhatnánk?

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Erik dünnyög mellettem valamit, és a kezemet lökdösi. Az órára néztem, még csak félhét, nem fogok felkelni ilyen korán, az biztos! Aztán rugózott az ágy, és valaki letelepedett közénk. Ez Claire szokása volt, de mikor odanéztem, egy pillanatig nem ismertem fel, ki mászik felénk.

Hát persze, Matty… Aztán Lena jött be a szobába, és egy pillanatig elképedve pislogott a gyerek és az apja között. Úristen, Eriknek van egy másik gyereke! Most egy kicsit zavart a dolog bevallom… Aztán Lena besétált a szobába.

-          Ez most… én amnéziás vagyok? Bejövök a szobátokba, és egy kicsi… egy kicsi Erik van az ágyatokon. – a bátyjára nézett, majd elképedten kapta a kezét a szájához. – Jaj, istenem! Erik, mit csináltál? Most mondtam volna, hogy egy gyereket…

-          Hát, Lena, bemutatom, a… a… fiamat, a neve Matty. Matty ő pedig itt Lena, a nagynénéd.

-          Hogy… - kiugrottam az ágyból, és addig húztam, míg a szobájába nem értünk. Ott leültem az ágyra, és a földet bámultam. – Hogy viseled?

-          Szerinted? Tegnap éjjel beállított ez a gyerek, hogy itt hagyták őt. Nincs hova mennie, és intézetbe nem lenne szívem küldeni. Nem volt tervben… nem gondoltam, hogy ilyen megtörténhet! Mégis mi a fenét csináljak? – gyűltek a könnyek a szemembe. De nem szabadott sírnom, Eriknek rosszul esne, ha látná a vörös szemeimet. Mindig megtudja így vagy úgy, hogy sírtam. – Érted, Lena? Van egy másik gyereke! Aki kopp úgy néz ki, mint az apja, csak kisebb kiadásban. Én pedig még nem vagyok késsz erre… a gyereknevelősdire! Persze, majd ha Adam nagyobb lesz, akkor hozzászokok. De így…

-          Csak úgy betoppant? És hol az anyja?

-          Hát igen, ez az amit nem tudunk, de Erik majd felhívja az anyját gondolom, vagy valahogyan felkeresi. – idegesen kötöttem össze a hajamat, de rájöttem, hogy ez is egy árulkodó jel. Ha szét van bontva a hajam, akkor jó a kedvem. Ha összekötöm, szomorú, vagy dühös vagyok… És Erik ezt is tudja nagyon jól.

-          És mi lesz vele?

-          Tegnap azt mondtam neki, hogy maradjon egy ideig nálunk, ha nem lesz más megoldás… - egy halk kopogás szakított félbe, és Erik nyitott be a szobába, kezében Adam, míg mellette állt a másik… fia. Megborzongtam, és kiengedtem a hajamat.

-          Bocs… zavarunk? – kérdezte rám nézve.

-          Nem, dehogy! – és rosszul hazudok. Tudom, hogy ez butaság, de kényszerből neveljem majd más gyerekét? Oké, Erik az apja, de Matty nem az én fiam!

-          Adam felébredt, és úgy gondoltam, átjövünk ide hozzátok. – idegesen pillantottam a gyerekre. Tegnap este automatikus volt, hogy „anyásan” bántam vele, de most, mikor odakucorodott az ölembe, valahogy teljesen más volt!

-          Azt mondtad, hogy játszol velem! – mondta a kicsi, és felpillantott rám. Ahogy éreztem göndör hajának illatát, és kis testének melegét, valami megint kattant bennem. Erikre pillantottam, aki összevont szemöldökkel méregetett engem, majd újra a gyerekre. Egy ideig csak néztem őt hidegen, majd egyik karomat köré fontam, igyekezve közelebb húzni magamhoz, és elmosolyodtam.

-          Igen, ma játszunk jó sokat! – Lena úgy nézett rám, mintha megőrültem volna, és talán egy kissé tényleg őrült voltam ma reggel.

-          Jó, én készítek reggelit, rántotta jó lesz? – kérdezte, és Adamet Lenanak adta.

-          Én müzlit kérek! –jelentette ki Matty.

-          Nekem jó a tojás, Lena?

-          Nekem is jó lesz. Claire pedig… nem tudom mikor fog felébredni. – Erik közelebb sétált hozzánk, csókot nyomott a homlokomra.

-          Reggeli után lemegyek a kondiba, kicsit elpuhultam. – elnevettem magamat, mert úgy pózolt, mint azokat a testépítők a tévében.

-          De ne feledd, van két gyereked, és nem hagyhatod őket rám és Lenara. Szóval siess!

-          Öt perc múlva jöhettek! – kiáltott vissza az ajtóból, sóhajtva pillantottam a gyerekekre.

-          Jaj, Lena… nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz szülőnek lenni. Az ember persze, hogy nem jó szülőnek az első gyereknél, de hogy egyből kettőt kapjak, ráadásul más korosztályból! – hátrapillantottam Matty-re, aki éppen a takarót gyűrte. – Matty, ne csináld.

-          De unatkozok. – Elvettem Adamet Lena kezéből, és intettem Matty-nek.

-          Gyere, lemegyünk, és megreggelizünk együtt. – Lena együtt érzően pillantott rám, miközben felálltam az ágyról. Adam aranyosan gügyögött a karomban, mosolygott, és ha csikizni kezdtem még nevetett is. Mikor lesz idő magunkkal foglalkozni?

-          Emma, szólj ha kell valamiben segíteni, jó?

-          Megvagyok! Eddig is megoldottam, valahogy most is meg fogom tudni oldani. Jól vagyok, csak egy kicsit sok… - összeszorítottam az állkapcsomat, és kimentünk a szobából.

Némán ballagtunk le a hosszú lépcsőn, majd a konyhába mentünk. Matty ügyesen felmászott egy székre, míg Adamet a pihenőszékébe tettem. Azonnal mondogalódni kezdett, beszélt a „barátainak”. Erik éppen ekkor csúsztatta a rántottát egy nagy tálra, és Matty müzlis tála már az asztalon volt, mellette tej és müzli. Egy pillanatra megtántorodtam… Szédülni kezdtem eléggé, és ezt Erik azonnal észre is vette. Kihúzott egy széket, leültetett, és két kezébe fogva az arcomat szólongatott. Egy ideig a vállának támaszkodva tűrtem, hogy forog velem a világ, majd mikor kissé jobban lettem már Lena is csatlakozott hozzánk. Ő is észrevette, hogy valami nincs rendben, ezért egy pohár vizet hozott nekem. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek. Zúgott a fülem, kivert a víz, és hányingerem volt. És ez már nem az első eset volt!

-          Nem lehet… - kezdte Lena elgondolkozva – hogy terhes vagy? – Erikre pillantottam, ő meg rám. Na, jó, ez már egy kicsit tényleg sok volt nekem…

-          Szerintem nem valószínű. Hiszen még szoptatom a kicsit. – és elvileg szoptatás alatt nem lehet teherbe esni. – feszülten gondolkoztam, hogy mi legyen. Aztán eszembe jutott, hogy van itthon egy terhességi teszt, mert mikor Adamet vártuk, kettőt vettem. És egy megmaradt.

-          Gyere… - Erik megfogta a kezemet, és a szobánk felé kezdett húzni. Én közben még mindig szédelegtem egy kissé, de szerencsére Erik átkarolta a derekamat, így már biztonságban voltam a felbukás gondolatát illetően. Az első terhességemre gondolva megborzongtam. Most még túl korai lenne még egy kisbaba, persze, ha terhes lennék, megtartanánk az biztos.

-          Szerinted…?

-          Én ezt nem tudhatom, Emma. Csinálj egy tesztet. – kissé félve bevonultam a fürdőbe. Hallottam Erik járkálását, miközben elvégeztem a tesztet, és vártam. Igazából alig mertem megnézni. Valahogy mégis rápillantottam, és örömmel tapasztaltam, hogy az negatív. Vártam még egy keveset, hátha változik, de nem. Szóval félelmeim hiábavalóak voltak. Pókerarccal jöttem kis, és Erikhez léptem. – Na? – ölelt át.

-          Nem vagyok terhes. – megkönnyebbült sóhaj hagyta el a mellkasát, viszont én egy kicsit még zaklatott voltam. – Most nagyon nem jött volna jól egy baba…

-          Szerintem se. – finoman dörzsölte a hátamat, és pedig beleolvadtam forró ölelésébe. Nagyon hiányzott a közelség. Ezentúl mindig ilyen lesz az életünk? Egész nap rohanni fogunk?

-          Mikor lesz időnk magunkra?

-          Nem tudom, szívem…

-          Talán egy kicsit túl korán jött Adam, nem?

-          Megbántad? – felpillantottam rá.

-          Nem, egyáltalán. Csak ha belegondolok, hogy mennyi mindent csinálhattunk volna babázás helyett… De nem bántam meg. Úgy volt, hogy két évem van, és ha úgy vesszük, ti gyógyítottatok meg engem. – mosolyogtam rá szélesen.

-          Egy hónapot tényleg várhatott volna a Bébi. – halkan felnevettem. Mindig kitalál valami becenevet Adamnek. Volt már Kopasz, Kugi, most a Bébi…

-          Nagyon szeretlek… - súgtam neki.

-          Én is szeretlek! – végül csókban forrtunk össze.