22.fejezet

Sziasztok!

Kis késéssel meghoztam a friss fejezete, amiben előrehaladnak a dolgok, minden egy kicsit felgyorsul. Az év végi hajrá miatt késett, de megérte, hiszen jó lesz az átlagom :) 

Mindenkinek jó olvasást, a kommentet köszönöm :) Hajrá, már csak két nap van a suliból!

Erik szemszög

Reggel korán felkeltünk, egyikünk sem tudott aludni. Emma zaklatott volt a tegnap esti beszélgetésünk miatt, és ez egész nap kihatott a viselkedésére. Zárkózott, és letört volt, semmi nem volt jó úgy, ahogy van. Mindent arrébbpakolt, és ha valami nagyon nem stimmelt, akkor éreztem, mindjárt sírásban tör ki. Sétált a kertben, Egyedül reggelizett és ebédelt, napközben ügyetlen volt, este a vacsoránál alig evett, nem beszélt nagyon a szüleivel, pedig igazán próbálkoztak, aztán Carmen félrehívta őt, és Richard meg én egyedül maradtunk.

-          Mi baja van Emmának? – kérdezte, miután felmentek a szobába. Gyanakvóan nézett rám mindkét szülője a vacsora alatt, pedig őszintén, nem csináltam semmit!

-          Tegnap itt voltak a szüleim… és apám nem volt józan. Az este valahogy szóba került, hogy apám gyerekkoromban megvert engem, és anyámat néha. Ez nagyon felzaklatta… de nem mondott semmit erről, bárhogy faggattam. – a bőr fotelben ültünk le egymással szemben, egy pohár wiskhey-vel a kezünkben.

-          Emma mindig nagyon érzékeny volt. Nála nem volt olyan, hogy közömbös hangulat, vagy nagyon vidám volt, vagy szomorú. – mosolyogva emlékezett vissza a lányára, majd kiitta a poharat. – Szóval szülők lesztek. Emma már a legelején felhívta Carment, viszont engem csak később. És kiborultam, olyanokat vágva a fejéhez, amit nagyon megbántam utólag. Azt hittem, még nem érett rá, de ez nem így van… - mondta merengve.

-          Emma milyen volt babaként? – ezt muszáj volt megkérdeznem. Mindig úgy képzeltem el, hogy ugyan az a szőke haj, és kék szemek.

-          Gyönyörű baba volt! – a zsebébe nyúlt, elővette a tárcáját, és egy képet mutatott nekem. – Először barna haja volt, de a kék szeme már akkor is megvolt. Aztán valamivel később kiszőkült, ezen a képen már szőke. Sajnálom, hogy nem tölthettem vele annyi időt, amennyit kellett volna, és amennyit szerettem volna. Minden időmet lefoglalta a munka, a maradékban pedig eljátszottam az apa szerepet. Fociztam Masonnel, vagy hercegnőset játszottam Emmával. Csodálatos gyerekkoruk volt, egy nagyszerű anya mellett… - merengett tovább, és én még mindig a fényképet bámultam. Csodálatos baba volt. Pufók, de mégis apró, és olyan kék szeme volt, mint a tenger. Itt már szőke, göndör haj fedte aprócska fejét, és olyan volt, mint egy angyalka. Már ő lett az én angyalom…

-          Remélem, hogy sokat lehetek majd Adammel. ár most meghatározza a kapcsolatunkat… Nagyon várom már, hogy megszülessen. El sem tudom képzelni, milyen érzés lesz apának lenni! – felnevettem, aztán észrevettem, hogy Richard hogy néz rám.

-          Nagyon nagy felelősség apának, és férjnek lenni. Én fiatalon lettem apa, alig voltam huszonöt.

-          Már nem vagyok annyira fiatal apának lenni. Most fogom betölteni a harmincegyet, és a legtöbb embernek gyereke van az én korosztályomból. – bár fiatalabb lennék egy-két évvel… kicsit korban is közelebb lennék Emmához, és nem lennék „idős” apának sem.

-          Nem volt komolyabb kapcsolatod ezelőtt? – hátradőlt, és érdeklődőn nézett rám.

-          Nem igazán. Nem értett meg senki, és nem tartoztam abba a rétegbe, ahova a szüleim kívántak engem. A pénz nem boldogít, és ezt apám másképp gondolta. Neki is fontos a családi kötelék… de az az érzésem, hogy anyámat a pénzéért vette el.

-          És ha gondok lesznek a kapcsolatotokban? Ha Adam sem akar majd abba a rétegbe tartozni? – felvonta a szemöldökét, és várt.

-          Nem számít. Egyedül az, hogy az életemnél is jobban szeretem őket. Nekem már ők a családom, és képtelen lennék lemondani róluk egy kisebb vita miatt. Soha, semmiét nem hagynám itt őket. Soha! – nyomtam meg az utolsó szót, aztán éreztem, hogy Em tenyere a semmiből előtűnve az arcomra csúszik. Richard felállt, mellém sétált, és megveregette a hátamat.

-          Csak szeressétek egymást! Ez a legfontosabb! Az unokámnak egész családban kell felnőnie, így utólag már okosabb vagyok én is. Nem könnyű szülőnek lenni, viszont az eredmény mindent megér. – megölelte Emmát, akinek az arcán a félelem mellett még a boldogság is feltűnt. Miután elengedte, mély levegőt vett, és felém nyújtotta törékeny kezét. Mögé léptem, kezeimet pocakjára csúsztattam, és csókot nyomtam arcára.

-          Apa… beszélnem kell Erikkel négyszemközt. Remélem nem haragszol, ha…

-          Persze, menjetek csak! – mosolyodott el, és kiment a nappaliból. Em szemében megint félelem játszott, és keserűség.

-          Mi a baj, Emma? – magam felé fordítottam, arcát kezébe vettem, és kérlelően néztem rá. Nem beszélt semmit erről nekem… eddig.

-          Amikor tegnap este mondtad, hogy az apád… vert titeket, rájöttem, hogy egy buborékban élek. – egy könnycsepp csordult végig az arcán, de egyenesen a szemembe nézett. – Nem gondoltam, hogy bármi át tudná ezt a falat törni, de… ez nem így van. Én… nem tudlak megvédeni titeket! Csak egy átlagnál gyengébb ember vagyok, aki mindent meg akar adni a családjának. De amikor mondtad ezt, egy kicsit megijedtem. Ebbe bele sem gondoltam, hogy bárki bánthat minket…

-          Nem a te feladatod, hogy megvédj minket! Én vagyok a családban a férfi, és megígértem neked valamit, emlékszel? Nem engedem, hogy bajotok essen, Emma! – mélyen a szemébe néztem, és hüvelykujjammal arcát cirógattam. – Hé, e miatt ne legyél szomorú! Neked most boldognak kell lenned, hogy Adam is az legyen! Ezt a részét hagyd rám… remélem, tudod, hogy minden tőlem telhetőt megteszek érted, és a fiunkért. Már egy család vagyunk, és csak ez számít, oké?

-          Oké! – csupa könny szeme csillogott, de valami megfoghatatlan bizonyosság volt benne.

-          Emma! Emma, nézd mit kaptam anyutól! – szaladt hozzánk Claire, egy rózsaszín bugyorral a kezében.

-          Kicsim, ne rohangálj! Egész nap ezt csináltad, és a mami már nem bírja! – lépett hozzánk kissé lihegve Lena, de Emma még mindig engem nézett. Aztán elkezdte rángatni a kicsi Emma kezét, kénytelen volt rá figyelni, de én egyik kezemmel átkaroltam, és magamhoz húztam. Államat a fejére támasztottam, és igyekeztem visszanyerni a boldogságomat, most, hogy tudom, minden rendben van.

-          Nagyon szép a táskád, Clarie! – felelte halkan Emma, hozzám simulva.

-          Drágám, mi lassan megyünk. Hosszú nap lesz a holnapi, elmegyünk meglátogatni Masont! Küldött nekünk két repülőjegyet Amerikából! – mosolygott kedvesen Carmen, és előhúzta a jegyeket a táskájából.

-          Mason? – kérdezte Lena, Em pedig egyből odalépett hozzá, hogy megvigasztalja.

-          Vissza fog jönni… - suttogta halkan Lenanak, és bíztatóan a hátát. Mióta Jake és Mason kiléptek az életéből, nagyon le van törve…

-          Akkor három nap múlva találkozunk! – mondta mosolyogva Carmen, és megölelt mindkettőnket. Richard mélyen a szemembe nézve kezet fogott velem, és Emmához lépett.

-          Kicsim… jól választottál!

-          Tudom! – mondta őszintén Emma, rám pillantva.

-          Vigyázzatok egymásra, és az unokánkra. Kitartás, már hamarosan kint lesz! Hány hetes is vagy? – egyik kezét Em pocijára tette, és mosolygott.

-          Harmincnégy lettem tegnapelőtt. – még mindig büszkeséggel tölt el ez a szám, akárhányszor hallom.

-          Még csak annyi? Ahhoz képest elég nagy a pocid. Biztos vagy benne? – kérdezte Carmen érdeklődéssel. Végül is… van benne valami, amit mond.

-          Hol a papír, Emma? – elindultam a szekrény felé, és kinyitottam az üvegajtót.

-          A harmadik polcon. – mondta egy kicsit sokkosan. – Jake elszámolta volna? Amikor utoljára voltunk, egy hete, azt mondta, harminchárom.

-          Na, nézzük csak… - szememet a papírra szegeztem, miután hátamat a pultnak döntöttem. Számolni kezdtem, de többet kaptam, úgyhogy még egyszer. Nem tévedtem. – Harminchét, ha jól számolom.

-          Drágám, jól vagy? – mikor Emmára pillantottam, nagyon megijedtem. Lenara támaszkodott, míg másik kezét Adamen tartotta. – Gyere, ülj le! – Richard a kanapéhoz vezette Emmát, és óvatosan leültette. Szerettem volna meggyőződni róla, hogy jól van e, de teljesen le voltam döbbenve. Harminchét, harminchét… ez járt a fejemben, nem is engedve teret más gondolatoknak.

-          Hogy számolhatta el magár ennyire? – kérdeztem egy kis idő múlva, a fejemet masszírozva. – Három héttel? Nem hiszem el, hogy nem vette észre! – elővettem a telefonomat a zsebemből, és felhívtam Jaket.

Emma szemszög.

Amikor meghallottam azt a számot, nagyon meglepődtem. Egy pillanatig ki is hagyott a szívem, aztán Adam mozgolódni kezdett. Rájöttem, hogy semmi nem változott, csupán megtudtuk, hogy előbb tarthatjuk majd a karunkban a vártnál. Megint előjött az angyali baba képe, ami melegséggel töltött el, de még így is szédültem egy kicsit. Egy ideig a kanapén kellett ülnöm, csak mosolyogtam, viszont amikor beszéltek hozzám, nem igazán hallottam, és a látásom is homályos volt. A könnyektől.

Aztán amikor Erik letérdelt elém, és egyik kezével végigsimított arcomon, azt kérdezgetve, hogy jól vagyok e, megvilágosodott minden. Értelmet nyert a baba, és a kapcsolatunk, amit az utóbbi időben hagytam ellaposodni egy kicsit. Tiszta szívvel mosolyogtam rá, és szorosan magamhoz öleltem.

-          Előbb leszünk szülők! – suttogtam halkan a fülébe. – Hogy ne lennék jól?

-          Nagyon elsápadtál, azért ijedtünk meg annyira… – mondta valamivel később, már mellettem ülve. – Biztos jól vagy? – aggodalmaskodott továbbra is.

-          A jónál ezerszer jobban, hidd már el! – nevettem fel, és óriási boldogság áradt szét a bensőmben.

-          Hogy tévedhetett három hetet? – méltatlankodott apa, teljesen jogosan. Vagy az elejétől fogva mi számoltuk rosszul…

-          És nem lehet, hogy mi számoltuk el az elején? Végül is nem biztos, hogy Jake a hibás. Lehet, hogy tévedtünk. – egyik kezemmel végigsimítottam izgalomtól kissé kipirosodott arcán, és elnézően mosolyogtam.

-          Nem gondolom. Akkor kijavított volna minket! Mégis csak ő az orvos, nem?

-          Akkor viszont… nem július tizennegyedike, hanem június huszonhárom, körülbelül. – fel akartam állni, de Erik nem engedte.

-          Hova mész?

-          Egy pohár vízért csak kimehetek, nem? – csókot nyomtam ajkaira, és nevetve próbáltam felállni.

-          Majd én hozok neked! Menteset kérsz? – kérdezte, és elindult a konyha felé.

-          Igen! Anya, apa, kértek valamit? – fordultam szüleim felé, akik még mindig idegesek voltak egy kicsit.

-          Nem, de már tényleg mennünk kellene. Tudod, hogy nem öt percre lakunk innen, drágám!

-          Nem tudtok még egy kicsit maradni? Olyan régen láttalak már titeket, és ki tudja, mikor fog születi Adam, utána már nem lesz olyan rugalmas a napi menetlenünk. Annyira hiányoztatok! – óvatosan felálltam, anyu felé lépve, és igyekeztem marasztalni őket.

-          Egy kicsit még maradunk, de neked is pihenned kell! Amikor anyád várt téged, egyfolytában aludt, egész álló nap. – nevetett fel apa, játékosan megpöccintve az orromat.

-          Erik már így is elkényeztet, egész nap pihenek, úgyhogy tényleg jól esik, hogy itt vagytok! – fejeztem ki még egyszer érzéseimet, aztán Erik visszajött, kezében egy nagy pohár ásványvízzel.

-          Tessék, hercegnőm! – adta kezembe mosolyogva a poharat, és átkarolta a derekamat. Nagyot kortyoltam a hűsítő italból, energiát merítve.

-          Meg akarjátok nézni Adam szobáját? – kérdeztem végül, a poharat az asztalra rakva. – Majdnem az egészet az én ezermesterem csinálta! Én csak a berendezésben segítettem, amikor megmutatta, mit is alkotott. – végigsimítottam Erik arcán, és igazán büszke voltam rá. Csodálatosra csinálta a szobát.

-          Eleinte a ti szobátokban fog aludni? Te és Mason velünk aludtatok majdnem egy éves korotokig. Az lenne a legjobb a baba szempontjából! – mondta anya, amikor felértünk a lépcsőn.

-          Még nem nagyon beszéltünk erről… de ha sírós lesz, akkor biztosan! – mosolyogtam le pocakomra, megint arra gondolva, hogy most már bármikor megszülethet.

-          Készüljetek fel, hogy nem fogtok sokat aludni, miután megszületett. – dörzsölte meg apám a tarkóját.

-          Hát… ez lenne Adam szobája! – a kiságyhoz sétáltam mezítláb, és az egyik felhúzható ketyerét elindítottam. Éreztem, hogy Erik óvatosan átkarol, és a pocakomra rakja a plüsst. Ez volt Adam kedvence, mindig mozgolódni kezdett, ha meghallotta a csengő dallamot.

-          Gyönyörű ez a szoba! És nagyon egyedi, főleg a bölcső. – ugyan hallottam, hogy anyám beszél, de csak a kis családomra tudtam gondolni. Ahogy a vőlegényem magához ölelt, ahogy a fiunk mozgott a pocimban… annyira tökéletes volt minden! Percekig élveztük Adam mozgolódását, aztán sajnálattal fogadtuk a dallam végén, hogy elaludt. - Richard, hoznál nekem egy pohár vizet? Addig én beszélgetek kicsit Emmával és Erikkel, rendben?

-          Persze, csak nyugodtan! – apu behúzta maga mögött az ajtót, és idegesen pillantottam Erikre. Vajon mit akar mondani?

-          Nem tudom, mennyire vagy tájékozott a szülést illetően… Mindenesetre egy-két tanács jól jöhet. – vágott bele anya, én pedig a rácsos kiságyba kapaszkodtam. Lenaval nem volt „ciki” erről beszélgetni, de teljesen más volt a helyzet anyuval. – Fogadtatok szülésznőt?

-          Igen.

-          Az nagyon sokat fog segíteni! Mivel én is az vagyok, és mellettem is volt szülésznő, amikor ti születtetek, tudom, mennyit segít. Az ára húzós, de nagyon megéri! – bólintott anya, és leült a székre. – Mikorra voltál kiírva?

-          Július tizennégy. Ha jól számoltam, és valóban harminchét hetes vagy, akkor június huszonháromra várható Adam. – mondta Erik, és meglökte az ágy felett himbálózó díszeket.

-          De gyakorlatilag bármikor szülhetsz, és most már nem is számít koraszülöttnek.

Még egy kicsit beszélgettünk erről, arról, aztán anyuék elmentek, és megígérték, hogy eljönnek két nap múlva, pénteken. Erik szülei is itt lesznek…

Gyorsan lezuhanyoztam, és bebújtam a jó meleg ágyba, Erik mellé, miután fél órát forgolódtam, szerelmem felnevetett, és felkelt.

-          Hová mész?

-          Hozok neked valamit. Igazából teljesen kiment a fejemből, hogy megvettem, de… jól fog jönni szülés után is. – mondta, és eltűnt a gardróbba.

-          Akkor odaadhattad volna előbb is! – szusszantottam, és hátamat az ágytámlának támasztottam.

-          Tessék? – kiáltott ki, aztán megjelent a kezében egy kék… valamivel. Leginkább egy ékre hasonlított, de puhának látszott. – Hát ez lenne az. – a párnát az ágyra tette, engem pedig óvatosan lejjebb húzott, és lefektetett. mellém rakta a párnát, aztán oldalra fordított, épp úgy, hogy pocakomat a párna tartotta. – Milyen?

-          Kényelmes! Végre egy éjszaka jól fogok a… - nagyon fura dolgot éreztem. Mintha feszülne a hasam, de elég erősen.

-          Mi a baj? – azonnal mellém lépett, és aggódón nézett rám.

-          Nem tudom. Valami nem jó… görcsölök.

-          Hívjam az orvost? – azonnal a telefonjáért nyúlt, de semmi szükség nem volt rá, ezek még nem komolyak.

-          Nem, nem kell, ezek még csak jósló fájások, mindjárt el fog múlni. Ez teljesen természetes! – próbáltam nyugtatni, de közben magamra is figyelnem kellett, mert nagyon görcsöltem. Körülbelül fél percig tartott, addig elég gyorsan ettem a levegőt, szinte ziháltam, aztán, mintha elvágták volna, elmúlt teljesen. – Oké, elmúlt!

-          Akkor hamarosan meg fog születni? – kezével végigsimított arcomon, és mellém ült.

-          Vagy igen, vagy nem. De szerintem nem, hiszen ez volt az első, és sok jósló fájás van szülés előtt.

-          Mit éreztél, amikor megmondtam, hogy három héttel fejlettebb a baba, mint tudtuk? – a homloka ráncokba szaladt.

-          Először egy kicsit lesokkoltam, de… nagyon boldog vagyok! Ez nem változtat semmin! – rám pillantott, és mosolyogva tette kezét pocakomra. Lehunytam a szememet, mert hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam. Erik egy ideig mellettem ült, aztán mögém feküdt, és átölelt. Csókot lehelt a nyakamra, és a fülembe suttogott.

-          Aludj jól, hercegnőm!

Mosolyogva aludtam el, Erik karjai között. Minél közelebb akartam tudni magamhoz, ezért amennyire csak lehet, hozzásimultam, és pocakomon lévő kezére simítottam a kezemet. Ujjait szétnyitotta, így összefűztem kezünket és elaludtam.

Éjjel többször felébredtem a görcsökre, de egyik sem volt hosszú, vagy rendszeres. Mindenesetre lehet, hogy a párna segített az alvásban, de a fájások nem tettek jót nekem.